Amerikai támadással fenyeget az izraeli hírszerzési miniszter

Ha folytatja nukleáris programját, amerikai katonai akcióval kell Iránnak számolnia. Így nyilatkozott Izrael hírszerzési minisztere, válaszul Irán atomprogramjának tervezett újraindítására. Benjamin Netanjahu miniszterelnök augusztusban Dimonában meglátogatta Izrael nukleáris központját. Kijelentette: ha valaki minket bántani akar, akkor azt mi is bántani fogjuk! Finom célzás ez arra, hogy Izraelnek már van atombombája.

Irán atomprogramjának vezetője az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott: készen állnak arra, hogy folytassák a nukleáris fejlesztéseket, melyeket amiatt függesztettek fel, hogy 2015-ben aláírták az atomalkut a hat nagyhatalommal. Donald Trump hónapokkal ezelőtt közölte: az USA kilép az atomalkuból. Egyidejűleg szankciókkal fenyegette meg Iránt arra az esetre, ha folytatná katonai nukleáris programját. Ali Akbar Szalehi az AP-nek elmondta: Trump szankciói nem riasztják vissza Iránt. Ha a vezetés Teheránban úgy dönt, hogy folytatják a nukleáris programot, akkor ennek minden feltétele fennáll – hangsúlyozta Irán atomprogramjának feje.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök augusztusban Dimonában meglátogatta Izrael nukleáris központját. Kijelentette: ha valaki minket bántani akar, akkor azt mi is bántani fogjuk! Finom célzás ez arra, hogy Izraelnek már van atombombája. Netanjahu éppen azért látogatott el Dimonába, hogy ott felavassa a Simon Perez kutatási központot. A nemrég elhunyt Simon Perez szerezte meg Izraelnek a nukleáris bombatechnológiát Franciaországtól – évtizedekkel ezelőtt.

Hírdetés

Yisrael Katz hírszerzési miniszter most arra utalt, hogy az USA és szövetségesei – köztük Izrael – nem tűrik el, hogy Irán is atombombához jusson. Ennek oka az, hogy Irán nem ismeri el a zsidó állam létjogosultságát sem. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök többször javasolta az Egyesült Államoknak, hogy mérjen katonai megelőző csapást Iránra. Ezzel megakadályozhatná az atombomba kifejlesztését Iránban és meggyengíthetné, sőt talán meg is buktathatná az iszlám rendszert Teheránban. Obama elnök elutasította Netanjahu javaslatát. Ehelyett megkötötte az atomalkut – öt másik hatalommal együtt – Iránnal. Netanjahu elítélte az atomalkut és lelkesen üdvözölte azt, hogy Trump felmondta az egyezséget Iránnal.

Vajon Trump vállalna-e egy katonai megelőző csapást Iránban? Washingtonban a tábornokok állítólag lebeszélik erről, mert túlságosan kockázatosnak ítélik meg a katonai akciót a hatalmas területű állam ellen, amelyben a lakosság jelentős része híve az Amerika és Izrael ellenes iszlám nacionalizmusnak. Ysrael Katz izraeli hírszerzési miniszter nyilatkozatából az tűnik ki, hogy az USA fontolgatja a katonai akciót arra az esetre, ha Irán újraindítaná nukleáris programját, melynek célja az atombomba megszerzése.

Globoport


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »