Amerikai szövetségi bíró: veszélyben a lelkiismereti és szólásszabadság az Egyesült Államokban

Veszélyben a lelkiismereti és szólásszabadság az Egyesült Államokban – jelentette ki Samuel Alito, az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság bírája egy konzervatív bíráknak interneten rendezett konferencián csütörtök éjjel. A beszéd pénteken kapott országos nyilvánosságot.

A még George W. Bush amerikai elnök által kinevezett konzervatív bíró szerint veszély fenyeget hívő embereket a homoszexuálisok jogaiért, valamint az abortusz jogáért küzdő aktivisták és szervezetek részéről, valamint köztisztviselőket a koronavírus-járványra adott válaszaik miatt.

Samuel Alito nem kommentálta sem a november 3-án tartott választásokat, sem a Donald Trump amerikai elnök és jogászcsapatai választási eredményekre vonatkozó perkereseteit, amelynek ügyében várhatóan a szövetségi legfelsőbb bíróság dönt majd.

– jelentette ki a bíró. Hozzáfűzte, hogy nem egyszer vakbuzgóság ürügyén utasítják el, vagy tűrhetetlennek minősítik a vallásszabadságot, akár anélkül is, hogy bizonyíték lenne arra, hogy e vallásos emberek bárkinek is ártottak volna.

– fogalmazott Alito.

A bíró kifejtette: a szövetségi bíróság néhány döntése, köztük az, amely érvényben tartotta az azonos neműek házasságkötésére vonatkozó jogot, türelmetlenséget szült azokkal szemben, akik abban hisznek, hogy házasság csakis féri és nő között köthető.

Hírdetés

– mondta Alito.

Mintegy félórás beszédében Samuel Alito figyelmeztetett arra is, hogy nemcsak a lelkiismereti szabadságot, hanem a szólás szabadságát is növekvő mértékben fenyegeti veszély.

– szögezte le a bíró. Hangsúlyozta ugyan, hogy álláspontja nem a koronavírus-járvány miatti szigorú intézkedésekre, esetenként lezárásokra vonatkozik, de ezeket a döntéseket „elnyomó jellegűeknek” minősítette.

– fogalmazott.

A szövetségi bíró hangot adott azon aggodalmának is, hogy a törvényhozók átalakíthatják a szövetségi legfelsőbb bíróság struktúráját, és hogy az egyetemek jogi karainak egy részében szerinte ellenségesek a jobbközép nézeteket valló jogászokkal, illetve hallgatókkal szemben.

A Politico beszámolt arról, hogy a virtuális konferencia után több jogász a Twitteren azzal vádolta meg Samunel Alitót, hogy politikai tartalmú beszédet mondott, amelynek egy része arról is szólt, hogy egyes törvényhozók átpolitizáltnak nevezik a szövetségi bíróságot.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »