Amerikai sajtó: Törökországot ki kell zárni a NATO-ból

Amerikai sajtó: Törökországot ki kell zárni a NATO-ból

Egy amerikai lap szerint Törökországot ki kell zárni a NATO-ból, amiért lelőtte az orosz légierő gépét Szíria felett, és kormánya vélhetően szoros kapcsolatban áll a térségben működő dzsihádistákkal.

Egy az American Thinker magazinban megjelent publicisztika javasolta, hogy Törökország az orosz gép lelövését követő retorzióként kerüljön kizárásra a NATO szervezetéből; a lap hangsúlyozza, hogy az észak-atlanti katonai tömb eredetileg a Szovjetunió terjeszkedésének ellensúlyozására jött létre, ezért 1952-ben Törökország felvétele helyes döntés volt a nyugati országok részéről – mára azonban változott a helyzet, és

eljött az ideje annak, hogy a NATO megszabaduljon Törökországtól, miután egyértelművé vált, hogy kormánya szoros kapcsolatot ápol az iszlám extrémistákkal.

Hírdetés

A lap szerint a régi ellenfelekkel ma már együtt lehet működni bizonyos kérdésekben, de ennek velejárója, hogy bizonyos régi szövetségesekkel pedig ideje megszakítani a szövetségi viszont. Törökország mindig is problematikus ország volt a NATO számára, feltételére kifejezetten a Szovjetunió közel-keleti terjeszkedésének ellensúlyozása céljából került sor. A lap szerint a török kormány arra használja NATO-tagságát, hogy saját expanzív céljait megvalósítsa a Közel-Keleten, és ezzel a szövetség más tagjait is veszélybe sodorja.

1974-ben Törökország megszállta Ciprust, ami szintén törést okozott a NATO-tagországok közt, és ahhoz vezetett, hogy Görögország 1980-ig visszavonta fegyveres erőit az észak-atlanti szövetségből. 2012-ben a török légierő sorozatos légtérsértéseit követően Szíria lelőtt egy török gépet, ami szintén “fejfájást okozott a NATO-vezetőknek”.

Az American Thinker hangsúlyozza, hogy Törökország számára mindig is szoros köteléket jelentettek az iszlám kapcsolatok, és a NATO védelme alatt fokozatosan növelte saját térségi befolyását, egészen addig a pontig, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által Szíriában kitermelt olajat kezdte felvásárolni. A lap szerint ezek az olajüzletek vezethettek oda, hogy Törökország lelőtte az orosz légierő gépét, mely az Iszlám Állam állásait bombázta Szíriában, és jelenlétük a terrorszervezet olajkereskedelmére mért csapás miatt közvetlen bevételkiesés okozott Törökországnak.


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »