Amerikai pilóta hagyta Ukrajnában a fogát

Gyakorlatozás közben lezuhant kedden egy Szu-27 típusú vadászrepülőgép a nyugat-ukrajnai Vinnicja megyében, mindkét pilótája, egy ukrán és egy amerikai állampolgár, életét vesztette – közölte az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökségének sajtószolgálata.

A gép Ulaniv falu közelében zuhant le, Berdicsiv és Hmilnik települések között.

„Sajnálattal közöljük, hogy a kereső-mentőcsoporttól származó információ alapján megtalálták a két pilóta holttestét. Az egyik közülük az ukrán légierő, a másik az amerikai Nemzeti Gárda légierejének tagja volt” – írta sajtóközleményében a vezérkar.

Hírdetés

Az ukrán katonai portál (Mil.In.Ua) szerint a vadászgép a Tiszta égbolt-2018 fedőnevű nagyszabású ukrajnai nemzetközi hadgyakorlaton vett részt. A gyakorlat – amelyen Ukrajnával együtt kilenc ország vesz részt, az Egyesült Államok, Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Észtország, Hollandia, Lengyelország, valamint Románia – október 8-án kezdődött, és október 19-ig tart.

(MTI)

Korábban írtuk: Az oroszok szerint Ukrajna titokban amerikai és izraeli pilótákat képez ki az Sz-300-as rakétarendszer ellen


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »