Amerikai nő vezette az Iszlám Állam gépfegyveres női zászlóalját

Amerikai nő vezette az Iszlám Állam gépfegyveres női zászlóalját

Amerikai szövetségi ügyészek vádemelését követően letartóztatták azt az egykor Kansas államban élő amerikai nőt, aki a vád szerint csatlakozott az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez, és egy AK-47-es gépfegyverekkel felszerelt női zászlóaljat irányított Szíriában – jelentette az AP amerikai hírügynökség.

A Virginia állambeli Alexandria szövetségi ügyésze szombaton bejelentette, hogy a vádemelés szerint a 42 éves Allison Fluke-Ekren terrorista szervezetnek nyújtott anyagi segítséget.

A titkosított büntetőjogi feljelentésre még 2019-ben került sor, szombaton a titkosítást feloldották és az ügyet nyilvánosságra hozták, miután Fluke-Ekrent pénteken visszaszállították az Egyesült Államokba, hogy bíróság elé álljon. Állítólagos részvétele az IÁ működésében a szombati bejelentést megelőzően nem volt ismert.

A szövetségi ügyészek szerint Fluke-Ekren “bajtársakat” akart toborozni amerikai egyetemi kampusz megtámadásához, és bevásárlóközpont elleni terrorista támadás részleteiről is beszélt.

David Robins az FBI különleges ügynöke eskü alatt tett írásos nyilatkozata szerint Fluke-Ekren 2016-ban, a szíriai Rakka városában lett az IÁ “Khatiba Nuszajbah” nevű egységének a vezetője. A csupa nőkből álló zászlóaljat kiképezték AK-47-es gépfegyverek, gránátok és öngyilkos mellények használatára is.

A Raj Parekh helyettes ügyész által készített, Fluke-Ekren őrizetbe vételét rögzítő dokumentum szerint az amerikai nő még gyermekeket is kiképzett támadó fegyverek használatára, és legalább egy szemtanú látta az egyik, akkor 5-6 éves korú gyermekét, hogy gépfegyvert fogott a kezében a család szíriai otthonában.

“Fluke-Ekren éveken át meggyőződéses híve volt az Iszlám Állam radikális terrorista ideológiájának, és azért utazott Szíriába, hogy elkötelezze magát, vagy támogassa az erőszakos dzsihadista mozgalmat” – áll Raj Parekh jelentésében.

A bírósági dokumentumok szerint Allison Fluke-Ekren 2008-ban költözött Egyiptomba, majd az ezt követő három évben gyakran utazott az Egyesült Államok és Egyiptom között, de 2011 óta nem járt Amerikában.

Hírdetés

Az ügyészek szerint a nő 2012-ben költözött Szíriába, majd 2016 elején a szíriai Tell Abjád városában megölték a férjét, miközben éppen terrorista támadást készült végrehajtani. Még ugyanebben az évben – az ügyészségi dokumentumok szerint – Fluke-Ekren feleségül ment az Iszlám Állam egyik bangladesi tagjához, aki drónszakértő volt, de 2016 végén, vagy 2017 elején ő is meghalt.

Négy hónappal a bangladesi férfi halálát követően az asszony ismét férjhez ment a terrorszervezet egyik fontos vezetőjéhez, aki az IÁ rakkai védelméért volt felelős.

A 4KansasKids nevű családi blogon található, 2008 és 2011 közötti fényképeken Fluke-Ekren és gyermekei többek között az egyiptomi piramisok lábainál láthatók, vagy amint az Egyesült Államokban játszanak a hóban.

A Kansas állambeli Lawrence városában megjelenő Lawrence Journal-World című újság 2004-es, az otthoni iskoláztatásról szóló cikkében is szerepel Fluke-Ekren és családja. A cikk szerint a nő azt nyilatkozta, hogy azért vette ki a gyermekeit az állami iskolából, mert elégedetlen volt a teljesítményeikkel, ráadásul az otthoni tanítás során arabul is megtaníthatta őket.

A bírósági dokumentumokban nem szerepel, hogy miként fogták el Fluke-Ekrent, sem az, hogy mennyi ideig volt őrizetben, mielőtt pénteken átadták az FBI-nak.

A nő hétfőn jelenik meg az alexandriai kerületi bíróságon, és várhatóan ekkor rendelnek ki mellé védőügyvédet is.

MTI

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »