Amerikai nagybácsik

Amerikai nagybácsik

AFP / Kisbenedek Attila

 

Amerikai nagybácsik!

Mint minden birodalom és nagyhatalom, úgy az amerikai is helyi „ügynökökkel” dolgoztat, a helyi komprátor elittel, melyen keresztül kőkemény gazdasági, pénzügyi és kulturális érdekeit képviselteti, illetve saját kultúráját kívánja átültetni a lokális térbe, végső soron megfosztva ezzel az adott népet a nemzeti léttől.

Hírdetés

Nyilván senki sem gondolja komolyan, hogy a pénzügyi, logisztikai és softpolitikai támogatást nyújtó birodalom politika alakítói legyenek akár hivatalos kormánykörök, akár kiszervezett „civil” szervezetek és a velük többé-kevésbé átfedésben lévő gazdasági, pénzpiaci szereplők nem támasztanak követelményeket a patronáltjaikkal szemben azok kormányra kerülése esetén.

A korábbi „együttműködők” hivatalos fedőszervének, az SZDSZ felbomlását követően, űr keletkezett a baloldalon, amelyet csak részben töltött be a hanyatló MSZP helyét átvevő, a túlmozgásos Gyurcsány Ferenc vezette DK; a Momentum pedig intellektuális hiányosságai miatt, csupán a menekülő szavazatokat felszívó pártként nem volt alkalmas a hazai viszonyok kívülről irányított alakítására.

Így került képbe Márki-Zay a „kistérségi messiás” (ezúttal is köszönjük Békés Mártonnak ezt a remek megnevezést), akit egy amerikai kitérőt (kiképzést?) követően, háta mögött egy a pártfinanszírozási szabályoktól nem zavartatott mozgalommal és a birodalmi tanácsadókkal alkalmasnak ítéltek (korábban Bajnai Gordont jelölték ki erre a feladatra) a „történelem urai”, hogy transzmissziós szíjként a birodalmi akaratot közvetítse a magyar államigazgatásnak.

Hát innen fújt a szél! Figyeljünk oda, mert ezek a körök újra próbálkoznak!

Kötter Tamás: Amerikai nagybácsik!


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »