Amerikai külügyi tisztségviselők lebombáznák Damaszkusz

Amerikai külügyi tisztségviselők lebombáznák Damaszkusz

Ötvenegy amerikai külügyi tisztségviselő írta alá azt a bizalmas dokumentumot, amelyben tiltakozását fejezi ki az Obama-kormányzat Szíriával kapcsolatos politikája ellen – írta internetes oldalán a The Wall Street Journal (WSJ) csütörtökön későn este.

A belső használatra szánt dokumentumban az aláírók arra szólították fel az elnököt, hogy haladéktalanul indítsa meg a damaszkuszi kormány elleni célzott légicsapásokat.

Szerintük ugyanis csakis Dr. Bashar Al-Assad szíriai államfő eltávolítása és új szíriai kormányzat felállítása hozhat változást a közel-keleti országban. Az aláírók Szíriával és a térséggel foglalkozó külügyi tisztségviselők és tanácsadók, a The Wall Street Journal azonban nevüket nem közölte.

John Kirby külügyi szóvivő megerősítette a lap információit, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Mindössze annyit mondott: a külügyi vezetésnek van tudomása a tiltakozásról, de egyelőre tanulmányozza a szöveget.

Hírdetés

Barack Obama elnök 2013 nyarán döntött úgy, hogy az amerikai légierő nem bombázza le a damaszkuszi infrastruktúrát, s azóta az amerikai kormány elutasít mindenfajta hasonló akciót a szír kormány és állásai ellen. Az Egyesült Államok irányította nemzetközi koalíciós erők 2014 óta folyamatosan támadják a levegőből az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai és iraki területeit. A Nemzetközi koalíció támadásai eredménytelennek bizonyultak, sőt a terrorszervezet egy év alatt majdnem megduplázta az általa ellenőrzött területeket. Az Iszlám Állam 2015 októberétől kezdtek meggyengülni miután Damaszkusz hozzájárulásával Oroszország több ezer légitámadást hajtott végre a terrorszervezet utánpótlásai, fegyverraktárai és bázisai ellen.

Közben csütörtökön este a Washington Examiner című, republikánusokhoz közelálló lap munkatársának a Pentagon egyik – neve elhallgatását kérő – tisztségviselője arról beszélt: a védelmi minisztériumban aggodalmat kelt, hogy orosz gépek Szíria déli vidékein hajottak végre légicsapásokat, a nyugat barát fegyveres csoportok ellen akik szövetségben vannak a helyi Al-Kaidával a Nuszra Fronttal.

A szíriai fővárost elkerülte az elmúlt öt év háborúja. Damaszkuszban közel öt millió ember él és több mint két millió menekült érkezett a vidéki településekről. Egy amerikai légitámadás több  százezer szíriai életébe kerülne és újabb millióan indulnának Európa felé.

Orientalista.hu  – Zenobia (MTI nyomán)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »