Amerikai klarissza apáca alapította a világ legnagyobb katolikus televíziós hálózatát

Angelica nővér ohiói  klarissza apáca volt, aki 1980-ban Alabama államban megalapította az Eternal Word Television Network-öt (Örök Ige Televíziós Hálózat, EWTN), amely mára a világ legnagyobb katolikus televíziós hálózatává és médiaszervezetévé vált,  150 országban közel 400 millió nézője van 11 partnercsatornán és számos nyelven sugároz – írta a Slate amerikai hírportál. A televíziós csatorna alapítója születésének közelgő centenáriumára emlékeznek az Egyesült Államokban.

A The Washington Post című baloldali-liberális amerikai napilapot is tulajdonló Graham Holdings Company szervezethez tartozó Slate felidézi, hogy Angelica nővér 1923-ban született az Ohio állambeli Canton városában, Rita Rizzo néven, és ott is nőtt fel nagy szegénységben az 1929-1933 közötti gazdasági világválság idején.

Fiatalkorában súlyos gyomorfájdalom miatt két évig folyamatosan ágyhoz kötötten élt, majd miután a novena (kilenced) keretében 9 napon keresztül imádkozott gyógyulásáért, és valóban meggyógyult, betartva fogadalmát 21 évesen bevonult apácának a klarissza rendbe.

Hírdetés

Az ettől kezdve Angelika nővér néven ismert apáca egy idő után rendkívül sikeres adománygyűjtőnek bizonyult, és egy üzleti vállalkozással annyi pénz tudott gyűjteni, amellyel új klarissza rendházat alapított a déli Alabama államban, Birmingham egyik külvárosában, Irondale-ben.

Addigi sikereire alapozva az 1970-es években laikusoknak és világi híveknek szóló könyveket írt, beszédeit magnókazettán rögzítette, és sokat szerepelt rádiókban is. 1978-ban vallási televíziós műsorokat kezdett vezetni, amelyet a Christian Broadcasting Network (CBN) nevű keresztény televíziós csatorna sugárzott.

Ebből „nőtt ki” 1982-ben az EWTN, amely az 1980-as évek közepére már a leggyorsabban növekvő kábeltelevízióvá vált az Egyesült Államokban, s mára  24 órás televíziós műsorszolgáltatása, 500 partnerállomásból álló rádióhálózata, nyomtatott és online hírszolgáltatása, valamint saját könyvkiadója is van. 2011-ben megvásárolta a National Catholic Register című online katolikus hírportált, és hozzá tartozik többek között a legnagyobb amerikai katolikus hírügynökség, a Catholic News Agency is.

Nagyon sok katolikus számára a csatorna az amerikai katolikus egyház hangjává vált, amely 40 éves történetének túlnyomó részében nagyrészt apolitikus maradt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »