Amerikai-izraeli összjáték a Közel-Kelet felforgatására

Amerikai-izraeli összjáték a Közel-Kelet felforgatására

Izrael és az Egyesült Államok a növekvő katonai együttműködés közepette állítólag egy közös titkos hadgyakorlatot tartottak Dél-Izraelben.

Az izraeli média csütörtökön számolt be arról, hogy az amerikai és izraeli erők közti együttműködés javítása érdekében “Noble Shirley” néven hadgyakorlatot tartottak a Negev sivatagban.

A hadgyakorlatot, amelyről azt írják, hogy az elmúlt héten nappal és éjszaka is egyaránt zajlott, az amerikai tengerészgyalogság bevonásával, valamint az izraeli légi, tengeri és szárazföldi erők speciális egységeinek részvételével hajtották végre.

A gyakorlat során a katonák és kommandósok többek közt ellenséges vonalak mögötti helikopteres leszállásokat szimulálnak, valamint városi hadviselést föld felett és alatt, továbbá közelharcos és katonai hatalom átvételi technikákat gyakoroltak.

A közép- és nagy hatótávolságú rakétákat célzó izraeli “Dávid parittya” rakétarendszert is bevetették a manőver során.

Ráadásul az erőik éjszakai és a nappali harci helyzeteket is szimuláltak a Ze’elim kiképző központban, amelyet úgy építettek meg, hogy úgy nézzen ki pont, mint egy palesztin város.

A hadgyakorlatot mintegy három héttel azt követően hajtották végre, hogy Izrael védelmi minisztériuma és az USA Rakétavédelmi Hivatala befejezték az izraeli és az amerikai légvédelmi rendszerek jövőbeni háborús együttműködésének vizsgálatát.

A vizsgálatok során a rendszerek közti fizikai összekapcsolhatóságot tesztelték az Egyesült Államok, Európa és Izrael különböző pontjain.

Az izraeli Elisra Group nevű csúcstechnológiás elektronikai gyártó cég vezette a vizsgálatokat, amelynek a célja az izraeli Dávid parittya és Arrow rendszerek összekapcsolása volt amerikai rendszerekkel.

Ezt megelőzően, februárban az Egyesült Államok és Izrael “Juniper Cobra” néven tartott közös hadgyakorlatot Izraelben. A hadgyakorlatot kétévenként tartják meg az Egyesült Államok Európai Parancsnoksága és az izraeli hadsereg részvételével.

Hírdetés

Az izraeli és az amerikai hatóságok azt állítják, hogy a növekvő katonai együttműködés célja a terrorizmus elleni küzdelem. Azonban a kritikusok élesen bírálják az USA-t és a legközelebbi szövetségesének számító Izraelt, miszerint ördögi napirendet hajtanak végre a Közel-Keleten dúló válság közepette.

 

“Biztonsági zóna” Szíriában

Eközben Kamal al-Labwani, a szíriai ellenzéki-mozgalom vezető tagja, aki egyben szoros kapcsolatot ápol Izraellel, megerősítette az ellenzékiek fokozott igényét egy biztonsági zóna létrehozására Dél-Szíriában.

Július 11-én az izraeli hadsereg több buldózert és egy tankot telepített 300 méterre Szíria területén belül Quneitrában és földmunkákba kezdett azzal fenyegetve, hogy bárkit lelő, aki közel merészkedik.

Labwani szerint a zónát 10 km szélességben kellene kiterjesztetni Szíria területén belül és mintegy 20 kilométer hosszúságban a szíriai határ mentén.

A biztonsági zóna kiépítésére tett lépések azt követően jöttek, hogy a damaszkuszi kormány azzal vádolta meg Izraelt, valamint az ő nyugati és regionális szövetségeseit, hogy segítik az országban lévő takfiri militáns csoportok működését.

A szíriai hadsereg számos alkalommal foglalt le nagy mennyiségű izraeli gyártmányú fegyvert és korszerű katonai berendezéseket a külföldi támogatást élvező fegyveresektől Szíria-szerte.

Jelentések szerint Tel-Aviv tábori kórházakat is felállított a szíriai Golán-fennsík izraeli megszállás alatt lévő részein a sérült militánsok kezelésére.

A brit Daily Mail 2015. decemberi cikke szerint Izrael 2013. óta több mint 2000 takfiri fegyveres életét mentette meg saját kórházaiban ápolva őket, amelynek összköltsége mintegy 13 millió dollárt tett ki.

A zsidó állam 1967-ben hatnapos háború során szállta meg a Golán-fennsíkot, majd 1981-ben annektálta a területet, amelynek alig harmada maradt szíriai ellenőrzés alatt. A nemzetközi közösség nem ismerte el a zsidó állam területfoglalását.

Orientalista.hu – Persianews


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »