Amerikai hadihajó „hívja fel a figyelmet a szabad közlekedésre” a Dél-kínai-tengeren

Amerikai hadihajó érkezett a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére szombaton – jelentette be az Egyesült Államok hetedik flottájának parancsnoksága, hozzátéve, hogy a műveletet a hajózási szabadság jegyében hajtották végre.

A Hopper nevű romboló a Hszisa-(Paracel-)szigetek közelében járt. A területre Kína mellett Tajvan és Vietnám is igényt tart.

A flotta közleménye szerint a művelettel fel akarták hívni a figyelmet a nemzetközi jog által a térségben engedélyezett szabad tengeri közlekedésre, melyet a parancsnokság szerint Kína korlátozni igyekszik.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a térségen történő szabad áthaladáshoz bármely ország hajójának, köztük hadihajójának is joga van, hozzátéve, hogy az áthaladás engedélyhez kötése – melyhez a három állam hadihajók esetében ragaszkodik – ellenkezik a nemzetközi joggal.

Hírdetés

A kínai hadsereg törvénytelennek nevezte a romboló "kínai vizekre történő behatolását".

A térségbe nem először érkezett amerikai hadihajó, a hetedik flotta pedig már korábban megerősítette, hogy végez "rutinműveletet a térségben", kiemelve, hogy Washington "továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy minden légi és vízi úton jelen legyen, ahol a nemzetközi jog ezt megengedi".

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és több, hadi célokra kiépített szigetet hozott létre a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnám, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »