Amerika már azt is tudja, hogy az oroszok kivégzésekre, emberrablásokra, kínzásokra és munkatáboroztatásra készülnek

Súlyos jogsértésekre lehet számítani az orosz erők részéről egy esetleges ukrán inváziót követően – figyelmeztette vasárnap az Egyesült Államok genfi ENSZ-nagykövete a világszervezet emberi jogi főbiztosát, és egy Moszkva által összeállított "feketelistára" is felhívta a figyelmet.

Washingtont "máris mélyen aggasztják az Ukrajna megszállt részein elkövetett jogsértések, és minden oka megvan azt feltételezni, hogy az ilyen atrocitások száma új hadművelet esetén nőni fog" – fogalmazott Bathsheba Nell Crocker Michelle Bachelethez intézett levelében.

Hírdetés

Hangsúlyozta azt is, hogy Washingtonnak hitelt érdemlő információi vannak egy Moszkva által összeállított, mások mellett az Ukrajnában élő orosz és fehérorosz ellenzékiek neveit listázó jegyzékről. Jóllehet az értesülések pontos forrását nem említette, kiemelte, hogy az invázió nyomán célzott kivégzésekre, emberrablásokra, törvénytelen fogva tartásokra és kínzásokra is lehet számítani, a listán szereplők közül pedig többeket munkatáborokba szállítanának.

Az orosz erők nem riadnának vissza a békés tüntetések erőszakos feloszlatásától sem – tette hozzá a diplomata.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »