Amerika Kínát fenyegeti Oroszország támogatása miatt

Az ukrajnai háborúról tárgyalt egymással hétfőn Rómában Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője.

A Fehér Ház hétfőn este kiadott közleménye szerint "lényegi eszmecsere folyt az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja ügyében". A két tárgyaló fél "kiemelte az Egyesült Államok és Kína közötti kommunikációs csatornák változatlan nyitottságát".

A Fehér Ház közleménye előtt Ned Price amerikai külügyi szóvivő azt közölte: a találkozón az amerikai küldöttség közvetlenül felvetette, és "nagyon egyértelműen" aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Washington szerint Kína támogatást nyújt Oroszországnak.

Hírdetés

A több mint 7 órán keresztül tartó tárgyalásokon Jake Sullivan jelezte, hogy komoly következményei lesznek Kína nemzetközi kapcsolataira nézve – beleértve az Egyesült Államokat, európai szövetségeseit és a csendes-óceáni térséget -, ha az ukrajnai háború idején Peking folytatja Oroszország támogatását.

Sullivan még vasárnap, a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: "már tudattuk Pekinggel, hogy nem maradunk tétlenek és egyetlen országnak sem hagyjuk, hogy kompenzálja Oroszország gazdasági szankciók miatti veszteségeit".

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »