Amerika aggódik, mert Peking közeledik Moszkvához

Amerika aggódik, mert Peking közeledik Moszkvához

2022. 07. 10.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji több mint öt órás tárgyalást folytatott egymással, melynek során az amerikai fél aggodalmát fejezte ki Peking Moszkvához való közeledése miatt.

A két külügyi tárcavezető október óta először tárgyalt személyesen egymással, egy nappal azután, hogy részt vettek a G20-ak külügyminisztereinek találkozóján az indonéziai Bali szigetén.

Blinken a találkozót követően sajtótájékoztatón számolt be a fejleményekről. Vang ugyanakkor nem állt ki a sajtó képviselői elé a tárgyalást követően.

Még a megbeszélések előtt Vang riportereknek azt mondta:

„Kína és az Egyesült Államok két meghatározó hatalom, ezért a két országnak a normális eszmecsere fenntartására kell törekednie”.

Hírdetés

Amerikai tisztviselők szintén a megbeszélések előtt jelezték, hogy a találkozó célja a problémákkal terhes amerikai-kínai viszony megszilárdítása annak megakadályozása érdekében, hogy az véletlenül konfliktusba torkolljon.

Kína kiáll az Oroszországgal fenntartott partnerségre vonatkozó döntése mellett

Blinken a sajtónak elmondta, hogy véleménye szerint az nem semlegességre utal, ha Kína az ENSZ-ben támogatja Oroszországot, és ezzel „felerősíti az orosz propagandát”. Rámutatott, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel június 13-án folytatott telefonbeszélgetés során világossá tette, hogy kiáll az Oroszországgal fenntartott partnerségre vonatkozó döntése mellett.

Mint ismert, röviddel Oroszország február 24-i ukrajnai katonai offenzívája előtt Peking és Moszkva bejelentette, hogy „korlátok nélküli” partnerségre lépnek egymással.

Arra azonban azóta sem utal semmi, hogy Kína kijátszotta volna az Oroszországgal szembeni szankciókat, vagy katonai felszereléssel látta volna el Oroszországot. Amerika mindenesetre világossá tette, hogy következményekkel jár, ha Kína a szankciókat megkerülve anyagi támogatást nyújtana Oroszországnak a háborúhoz.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »