Amennyiben hajt az 5,252 milliárdra, nem árt, ha ezekkel tisztában van

Amennyiben hajt az 5,252 milliárdra, nem árt, ha ezekkel tisztában van

Ne kapkodjon, kérjen segítséget, keressen értelmes elfoglaltságot, és ne gondolja, hogy a pénz az összes problémáját megoldja – ezt javasolja az InfoRádió által nyilatkozó pszichológus annak, aki szombaton esetleg megnyeri minden idők legnagyobb, 5 milliárd 252 millió forintos lottónyereményét. Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója, az egyetem Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetője szerint egy ekkora nyeremény nagyon nagy változás, teljesítmény nélküli eredmény, amit csak azok kezelnek jól, akik a pénzt nem célnak, hanem az önmegvalósítás eszközének tekintik.

Ritkán gondolunk bele, pedig nagyon fontos, hogy a stresszt nemcsak valamilyen kellemetlen helyzet, változás, vagy inger tudja kiváltani, hanem az is, ha valami nagy öröm ér bennünket, illetve egyáltalán, ha valami nagy változás következik be, mert az mindenképp egy olyan állapot, amire nincsen felkészülve alapvetően az ember – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója. Ilyen módon egy nagy nyereség az életet alapvetően megváltoztató esemény tud lenni és ezáltal

féletlenül egy kiemelt stresszhelyzet.

A szakember azt is kiemelte, bár mindenki másképp reagálna az említett helyzetben, az biztos, hogy ha valakinek addig nem volt pénze, és nem volt számára csomó minden elérhető, majd hirtelen mégis azzá válik korlátlanul, az más dimenziókba helyezi az életét. Ezért mindenképpen egy új stratégiát kellene kialakítani, ami sokféle lehet, de az kétségtelen, nagyon végig kell gondolni. Ilyen jellegű hirtelen változáshoz ugyanis nagyon nehéz alkalmazkodni – jegyezte meg a tanszékvezető. „Hasonló, mint, amikor valaki híres lesz. Amikor nem várt módon befut egy zenész, egy színész, ami alapvetően egy jó esemény, de ettől még az élete alapvetően változik. És ki kell alakítania azt a stratégiát, amivel alkalmazkodik az új helyzethez.” Ez pedig kétségtelenül

kihívás, amire változó mértékben vagyunk felkészülve, ami mindenképp időt, alapos megfontolást, valamint támogatást igényel

– hangsúlyozta ismételten. Ugyanakkor az erőforrások, mind a belsők, mind a külsők, nagyon eltérő mértékben állnak rendelkezésre, ezért akár a családon és a szűkebb-tágabb társas körön is múlhat az, hogy valaki hogyan és mennyire tud megküzdeni egy ilyen helyzettel.

A nyeremény eltitkolását illetően Demetrovics Zsolt szerint nincs helyes és helytelen stratégia, de azt biztosnak tartja, hogy

nem szabad hirtelen döntéseket hozni, és időt kell hagyni arra, hogy az ember egyáltalán felfogja,

Hírdetés

aztán pedig végiggondolja, hogy alapvetően milyen lépéseket tesz: kinek mondja el, kit von be. „Ezekhez idő kell és külső támogatás.[…] És egészen határozottan azt gondolom, hogy a pszichológiai jellegű tanácsadás sem haszontalan” – fogalmazott. Hiszen például a lottónyeremény esetében az annak nyilvánosságra hozatala plusz stresszként jelentkezhet.

„Bárcsak sosem nyertem volna…”

Sok olyan történet ismert, amikor valaki váratlanul sikeres lesz, föltalál valamit, vagy „beüt” az üzlet, esetleg alkotói pályán, íróként, zenészként, színészként lesz sikeres. Ezek is nagyon nehéz megküzdési helyzetek lehetnek, de ott van mögöttük a teljesítmény, ami nagyon erőteljesen összefügg magával a tevékenységgel, a szándékkal. Tehát attól, hogy megjelenik a siker, és azzal együtt a pénz, meg sok minden más, még ott van az az eredeti hajtóerő (is), amivel a sikert megelőzően is dolgozott az illető. A megnyert lottó ezekkel szemben egy speciális helyzetet eredményez:

nem egy belső hatékonyság, nem valami tényleges sikeresség vagy teljesítmény, hanem a szerencse, ami meghozz a pénzt,

és ilyeténképpen továbbra is kérdéses marad, hogy mi az illető személy számára a fontos – magyarázta az az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója az InfoRádiónak.

Eleve egy kérdés, hogy korábban milyen volt az élete. Hogy egy hatékony, boldog ember, akinek a sikeres működéséhez egy csomó pénz is jön, vagy egy kevésbé hatékony, sikeres ember? Utóbbi esetében ugyanis nagyobb galibát tud okozni a pénz. Ugyanis, bár a pénz nagyon fontos dolog, sok mindent leegyszerűsít, de az élet nagy kérdéseit, hogy mitől fogja valaki ténylegesen sikeresnek érezni magát, hogy mi az, amit nap nap után szívesen és örömmel tesz,

ezeket a kérdéseket nem oldja meg

– hangsúlyozta a szakember, aki szerint, ahhoz, hogy valaki ön hatékonynak, az életével elégedettnek élje meg magát, hogy tudja nap mint nap, hogy mi az, amivel szívesen tölti a napját, ebben nem megoldás a pénz. Arra nem hoz megoldást, hogy egyszerűen boldogan éljünk, mert „az ember nagyjából úgy van kitalálva és beállítva, hogy csak van, és többé nem kell pénzt keresnie, önmagában még nem lesz boldog és elégedett, sőt, attól nem éli meg azt, hogy hatékonyan működik”.

Demetrovics Zsolt végezetül megjegyezte, jól látni, hogy azok az emberek, akik teljesítménnyel jutnak a pénzhez, akár sokhoz, nem hagyják abba a tevékenységüket, hiszen nem a pénz, ami elsősorban hozzájárul az elégedettségükhöz, hanem a mindennapi teljesítmény. A pénz az eszköz lehet az önmegvalósításhoz, de azt önmagában nem adja meg.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »