Amcsik haza – Az iraki parlament megszavazta a külföldi csapatok távozását

Amcsik haza – Az iraki parlament megszavazta a külföldi csapatok távozását

Az iraki parlament elfogadta a külföldi csapatok távozásáról szóló törvényt és ezzel felszólította Adel Abdel Mahdi ügyvivő miniszterelnököt, hogy szólítsa fel az amerikaiak által vezetett katonai szövetség csapatait az azonnali távozásra. Továbbá kérik tőle, hogy a törvény értelmében szüntessék meg minden katonai együttműködést az Egyesült Államokkal és a NATO-val.

A törvény értelmében meg kell szüntetni az amerikaiakkal kötött katonai együttműködést, melyet 2014-ben, az Iszlám Állam elleni harc kezdetén kötöttek.

,,Az iraki kormánynak azon kell dolgoznia, hogy megszüntesse a külföldi erők jelenlétét Irak földjén, és meg kell akadályozni, bármilyen okból használják annak földjét, vizét és légterét.,,

A Press TV információi szerint az iraki csapatok kiképzéséért felelős néhány nyugati katonai egység maradhatna az országban, azonban az iraki kormány felszólította az iraki vezérkar tagadja it, hogy hány külföldi szerződéses katonai személy az, mely fontos az iraki nemzetbiztonság számára.

Ezzel egyidőben az iraki külügyminisztérium jelezte, hogy Bagdad az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul és panaszt tesz a szuverenitását ért amerikai támadás ellen.

Hírdetés

Az iraki parlament rendkívüli ülésén Adel Abdel Mahdi ügyvivő miniszterelnök elmondta, hogy:

,,A belső és külső nehézségek ellenére, melyekkel szembenézünk, azt kell tennünk ami a legjobb Irak számára.,,

Az iraki parlament rendkívüli ülését azért hívták össze, mivel a képviselők többsége törvényjavaslatot nyújtott be, melyben követelik a külföldi csapatok távozását Irakból. Ezt ma a parlament elfogadta és ezek után az iraki kormánynak jelentős felhatalmazása van arra, hogy felszólítsa Washingtont csapatainak azonnali kivonására.

Az amerikai hadsereg és a vele szövetséges nyugati erők a törvény elfogadásának pillanatától már idegen megszállóként vannak jelen Irakban.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (RT.com)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »