AM: a magyar gazdákat támadja az Európai Zöld Párt

Újabb támadást intézett a magyar gazdák ellen az Európai Zöld Párt a közép-kelet-európai országok mezőgazdasági rendszerét bíráló 82 oldalas jelentésével – közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-vel csütörtökön.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a beszámoló éppen csak azokra a tényekre nem tér ki, amelyek egyértelműen visszaigazolják annak eredményét, ahogyan a Fidesz-KDNP kormány a korábbi szocialista-liberális kormányzat által 2002 és 2010 között kialakított, egyértelműen a nagyüzemi lobbi számára kedvező birtokpolitikai- és támogatási rendszert alapjaiban változtatta meg a kis- és közepes méretű gazdálkodók számára.

Hírdetés

Nagy István emlékeztetett: míg Magyarországon 2010-ben 2,5 millió hektáron gazdálkodtak az egyéni gazdaságok, addig 2019-ben már több mint 3,2 millió hektáron, ami a mezőgazdasági terület 61 százaléka. Hozzátette: a 2015-2016-ban lezajlott „Földet a gazdáknak!” Programban a regisztrált magyar földművesek 30 százaléka, csaknem 30 ezer személy szerzett földtulajdont. Az árverésen részt vevők 60 százaléka 50 hektár alatt, 50 százalékuk pedig 20 hektár alatt vásárolt és mindössze az árverési vevők 9 százaléka vett 100 hektár feletti méretű földet.

Nagy István szerint a jelentésben azt a tényt is elhallgatják, hogy az Európai Unió 28 tagországa közül Magyarország hozta meg Európában a legszigorúbb döntést azzal, hogy az 1200 hektár fölötti területek vonatkozásában az egységes területalapú támogatást már nem fizeti ki a nagygazdaságok számára, ezzel arányaiban messze a legnagyobb összeget elvonva tőlük az összes uniós tagállam között. Hangsúlyozta: az agrártámogatások kifizetésének esetében Magyarország az egyik legszigorúbb és legkifinomultabb ellenőrzési rendszerrel rendelkezik, amely nemcsak szigorú akkreditáción esik át, hanem amelyet az Európai Bizottság és az Európai Számvevőszék is rendszeresen vizsgál.

Hozzátette: a mezőgazdasági fejlesztési források legalább 80 százaléka a kis- és közepes méretű gazdaságokhoz kerül a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Programon belül. 2010 óta pedig összesen 2054,3 milliárd forint támogatást ítéltek meg a kis- és középvállalkozások számára, ennek 70 százalékát – azaz mintegy 1435 milliárd forintot – a mikrovállalkozások kapták. Kifejtette: Magyarországon évente csaknem 170 ezer gazdálkodó jut hozzá több százmilliárd forint uniós közvetlen támogatáshoz, és 2015 óta 216 ezer kérelem került támogatásra a mezőgazdasági és az élelmiszeripari vállalkozások kérelmei közül a Vidékfejlesztési Program keretében. A hazai agrárpolitika gerincét a kis- és középgazdaságokat erősítő döntések és támogató intézkedések adják, amit ténylegesen a mezőgazdaságból élő gazdatársadalom értékel és elismer – emelte ki az agrárminiszter.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »