Alzheimer-világnap egész évben a Gyulafehérvári Caritas szakembercsapatával

Alzheimer-világnap egész évben a Gyulafehérvári Caritas szakembercsapatával

Szeptember 21-e az Alzheimer-kór világnapja, amikor figyelmünket a demenciára, valamint az Alzheimer-kórban szenvedő betegekre és hozzátartozóikra fordítjuk. Ezt teszik a Gyulafehérvári Caritas Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központjának tagjai is, akik egész évben kiemelt figyelmet szentelnek a demenciával élő emberek és gondozóik számára.

Akik követték eddigi tevékenységeiket, olyan eseményekkel találkozhattak, mint az Alzheimer Café, vagy részt vehettek a demenciával élőket és hozzátartozóikat támogató csoportokban. A szakembercsapat a demencia ismertetésére, a betegség megelőzésére és késleltetésére, a kórral való együttélés megkönnyítésére alapozza őszi-téli szolgáltatásainak legjavát is.

Az „Együtt erősebbek lehetünk a betegséggel szemben” elnevezésű program során nevelő célú műhelymunkák lesznek a marosvásárhelyi plébániákkal partnerségben. Az összejöveteleken szakemberek és résztvevők a neurodegeneratív, vagyis az idegsejtek sérülésének és leépülésének betegségeiről beszélgetnek, így a demenciáról is.

E téma köré épül szeptember 28-án, az idősek világnapja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepély is, amelynek keretében a szépkorúak különféle tevékenységek által nyerhetnek jobb rálátást a betegségre. Bemutatják a Megbomlik az ész, megmarad a lélek című kiadványt is, amelynek egyik része tudományosan, másik része tapasztalati úton ismerteti a demenciát, miközben konkrét tanácsokkal is ellátja az olvasót.

A központ munkatársai a betegség megelőzését célzó csoportfoglalkozásokat is terveznek az „Agyfenők” nevű csoport indításával: agytorna, mentálhigiénés tevékenységek és sok más szakmai módszer teszi lehetővé a demencia megelőzését, késleltetését.

Hírdetés

Egyéni és csoportos tájékoztatás, tanácsadás valamint támogatócsoport létesítése is részét képezi a szakemberek szolgáltatásainak, amelyeket demens betegek hozzátartozói számára nyújtanak. Az információátadás szükség szerint célirányos beavatkozásokkal egészül ki a demenciával élő betegek esetében.

A Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központjába látogató érdeklődők szakkönyveket is kölcsönözhetnek a demencia témájában.

További információkat a programokkal kapcsolatban ITT találhatnak.

Forrás: Gyulafehérvári Caritas

Szöeg és fotó: Orbán Júlia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »