Álriportot készített Erdélyben a brit Sky News

Álriportot készített Erdélyben a brit Sky News

A nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével is megvádolhatják Romániában azokat a brit újságírókat, akik a jelek szerint felbérelt szereplőkkel forgattak erdélyi álriportot egy állítólagos fegyvercsempész bandáról.

Áll a bál a Sky News hírtelevízió leleplezőnek szánt romániai riportja miatt. A britek a Beszterce-Naszód megyei Sajónagyfalu mellett forgattak néhány maszkos „fegyvercsempésszel”, akik be is mutattak néhány eladásra szánt puskát, és meglepő nyíltsággal beszéltek arról, hogyan adják el bármilyen mennyiségben és bárkinek az Ukrajnából származó lőfegyvereket. Elmondásuk szerint a fegyvereket a nyugat-európai piacra szánták. A riport közlése után a román média sokat foglalkozott a filmmel, és folyamatosan kételyeit fejezte ki a hitelességével kapcsolatban. Románia országos rendőr-főkapitánysága hétfőn közölte, az első vizsgálatok eredményei szerint a felvételen nem harci, hanem vadászfegyverek láthatók. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) is nyomozásba kezdett, de hamar kiderült, hogy a felvétel megrendezett volt, így annak elkészítői kerültek célkeresztbe. A Sky News újságírói egy romániai közvetítő segítségével vitték színre a vélhetően Londonban kitalált forgatókönyvet, s azt is megszabták az álriport szereplőinek, mit mondjanak.

A bukaresti Mediafax hírügynökség forrásai szerint a képsorokon szereplő fegyverek többsége az erdélyi összekötő, Aurelian Szanto engedéllyel birtokolt tulajdona. A „fegyvercsempészek” állítólag ötszáz–ezer eurót kaptak az alakításért.

Ha a DIICOT ügyészei komolyan veszik feladatukat, akkor bajba kerülhetnek a brit újságírók. A román büntető törvénykönyv szerint ugyanis ha valaki tudatosan terjeszt olyan félrevezető információkat, amelyek a nemzetbiztonságot veszélyeztetik, egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. A DIICOT tegnap már bűnvádi eljárást indított Aurelian Szanto, Pantics Levente és Pantics Atilla ellen, utóbbit őrizetbe is vették. Ők szerepet vállaltak az álriport elkészítésében. Szanto azt nyilatkozta, átverték a britek, mivel az mondták neki, dokumentumfilmet készítenek, s annak végén fel fogják tüntetni, hogy a riport egy fikció. Az újságírók nehezen felismerhető helyszínt kerestek és közölték, a riportban az ukrán határhoz közeli helyként mutatják be azt. Szanto szerint – aki a filmben vásárlásra szánt vadászpuskákat törvényesen birtokolta – a Sky News munkatársai kérték, hogy társaival maszkban, katonai jellegű öltözékben jelenjenek meg.

A brit hírcsatorna egyelőre tagad. A Sky News egyik szóvivője a The Guardiannak azt nyilatkozta: Stuart Ramsay – a riportot vezénylő újságíró – az egyik legtapasztaltabb munkatársuk, s a romániai fegyvercsempészetről szóló anyagát jónak tartják. – Románia, ne provokálj viszályt, mert ez szánalmas és unalmas – írta a Twitteren Ramsay, aki további három bejegyzésben igyekszik védeni igazát, bár konkrétan nem tagadja a riport megrendezését. Annyit állított csupán, hogy senkit sem fizettek le, a fegyverek valósak, a történet pedig „korrekt”.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »