Álomhitel Habony Árpád izraeli zsidó barátainak – 2,2 milliárdból indul a buli

A Gránit Bank 2,2 milliárd forintos kölcsönt nyújtott Habony Árpád izraeli zsidó barátainak, miután botrányos körülmények között (áron alul, egy játékboltos nő takarásában) megszerezték a Four Seasons mögötti irodaházat. Az állam nagyon szereti a Gagel nevű zsidó családot.

Ez a sztori január 14. és 17. között kezdődött. A 444.hu végigközvetítette a budapesti Four Seasons mögötti, 8200 négyzetméteres épület (Zrínyi utca 3.) privatizációját. Az állami licit érdemi részében két strómangyanús személy vett részt: Rózsa Judit, egy budapesti játékbolt üzletvezetője és György Rudolfné, egy esztergomi iskola gazdasági ügyintézője. Végül előbbi vihette a portékát 3,87 milliárd forintért (ingatlanszakértők szerint ennek akár a dupláját is érheti az irodaház).

Később a Válasz.hu megfejtette, hogy a játékboltos nő mögött az EastCastle Investments Kft., e cég mögött pedig a Princess pékségláncot működtető zsidó Gagel család áll. Őket annak idején Habony Árpád grúz-izraeli zsidó barátaiként azonosítottuk.

Most pedig azt olvastuk ki a hitelbiztosítéki nyilvántartásból, hogy ugyanennek az EastCastle Kft.-nek 2,2 milliárd forintos hitelt nyújtott a 45 százalékban állami tulajdonú Gránit Bank. Megvan tehát a forrás az ingatlan rendbetételéhez.

Hírdetés

Vegyük végig újra:

1. Az állam értékes belpesti irodaházat szervez ki egy strómannak, aki mögött grúz-izraeli zsidó üzletemberek sunyulnak.

2. A sunyulást a hatalom nem tartja bűnnek; az állam egyik bankja feltétel nélkül bízik a transzparencia követelményeit tudatosan kijátszó csapatban.

Éljenek az egyenlők között élő egyenlőbbek!

heti válasz


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »