Álomgyilkosok

Álomgyilkosok

Úgy tűnik, még a magukról hírhedten sokat képzelő momentumosok is szégyellik, amit Magyarország ellen négy évvel ezelőtt elkövettek. Ezért a Momentum négy éve próbálja átírni a saját múltját, négy éve próbálja letagadni, hogy demagóg álomgyilkosként született.

Az évfordulón Donáth Anna ezt írja: „2017. január 19-e minden momentumos számára fontos dátum: ekkor vette kezdetét a legnagyobb hidegben reggeltől estig tartó, 30 napos olimpiáról szóló népszavazási kampányunk. El akartuk érni, hogy a budapestiek dönthessék el, a város amiben élnek, a város, ami az övék, rendezzen-e olimpiát.”

Akkor most tegyük ide azt a kérdést, amit négy éve föltettek a budapestieknek: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”

Amit Donáth Anna állít, tehát nem igaz. Ha igaz lenne, ezt a kérdést kellett volna feltenniük: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest lakossága népszavazáson döntsön a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázat benyújtásáról?”

Hírdetés

Ők nem ezt akarták, mert ebből nem lehetett volna politikai hasznot kihozni. Ők a pályázat visszavonását, a budapesti – ténylegesen magyarországi, hiszen rengeteg vidéki helyszín is lett volna – olimpia elbuktatását akarták. Azzal, hogy az addig hatpárti konszenzus övezte kezdeményezést átpozícionálták, és budapesti kormányellenes szavazást csináltak belőle, az elbuktatás sikerült. Ne feledjük, egyetlen kivétellel soha nem szavaztatták meg a népet arról, hogy akarnak-e olimpiát – okkal. Az egyetlen kivétel Hamburg, ott szoros versenyben, 52-48 arányban el is bukott a pályázat.

Bencsik Gábor – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »