Álomfizetésről mondott le Orbán Anita a külügy kedvéért

Álomfizetésről mondott le Orbán Anita a külügy kedvéért

Leadta vagyonnyilatkozatát Orbán Anita külügyminiszter, amely részletes betekintést nyújt a politikus ingatlanvagyonába, korábbi jövedelmeibe és kiterjedt befektetési portfóliójába. A dokumentum szerint a tárcavezető több mint 237 millió forintnak megfelelő megtakarítással és jelentős értékpapír-állománnyal lépett hivatalba, miután feladta korábbi piaci pozícióit.

Orbán Anita a kormányzati szerepvállalása előtt a Vodafone vezérigazgató-helyetteseként bruttó 7 millió forintos havi fizetéssel rendelkezett, valamint egy meg nem nevezett társaság igazgatótanácsi tagjaként további bruttó 1 és 5 millió forint közötti jövedelemtől búcsúzott el a kinevezését követően – írja a 444.hu.

Ingatlanok és egyéb jövedelmek

A miniszter tulajdonában két nagyobb ingatlan szerepel. Egy 151 négyzetméteres, erkéllyel, garázzsal és tárolóval rendelkező lakás Budapest XI. kerületében, amelyet 2019-ben vásárolt.

Egy 362 négyzetméteres erdőterület a Hajdú-Bihar vármegyei Gáborjánban, amely 1997 óta van a birtokában.

Hírdetés

A nyilatkozat alapján a politikusnak jelenleg is származik rendszeres bevétele a magánszférából, lakáskiadásból havonta bruttó 500 ezer és 1 millió forint közötti összegre tesz szert.

Jelentős deviza- és részvényállomány

A külügyminiszter megtakarításainak túlnyomó része különböző külföldi devizákban, alapokban és részvényekben fekszik, amelyek együttes értéke

meghaladja a 237 millió forintot.

A vagyonnyilatkozatban nevesített legfontosabb tételek egyike a 63 565 font névértékű Vodafone-részvény, valamint 2,92 millió cseh korona értékű Draslovka Group részvényopció.

A miniszter ezeken túl 17 millió forint banki számlakövetelést tüntetett fel a nyilatkozatában.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »