"Állítsuk meg közösen a magyarellenességet!"

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnökségeként üdvözöljük a Magyar Polgári Párt azon kezdeményezését, melynek értelmében bűnügyi panaszt emeltek a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Dan Tanasă és a közösségi médiában vele együttműködő Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma ellen, ugyanakkor arra kérjük tagjainkat és szimpatizánsainkat, hogy aláírásukkal is támogassák az MPP kezdeményezését – ellátva kézjegyükkel a panaszhoz kapcsolódó petíciót!

Minden rendelkezésünkre álló eszközzel megálljt kell parancsolnunk az egyre rohamosabban terjedő és állami szintre emelt romániai magyarellenességnek. Ezen meggyőződésünkből fakadóan törekszünk arra, hogy a közösségünket ért támadásokat ne hagyjuk szó nélkül, és a jog eszközével védjük meg magunkat, értékeinket és szimbólumainkat.

A Néppárt vezetőiként korábban épp ezért tettünk büntetőfeljelentést a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke, Alexandru Cumpănașu ellen, annak magyarellenes kijelentései miatt, Mihai Tudose volt román miniszterelnök botrányos, akasztásos megnyilatkozása után, továbbá – a teljesség igénye nélkül – ismeretlen tettes ellen a Kaufland-ügy provokátora, vagy épp a nagyváradi zászlóégetés elkövetője ellen.

Épp ezért helyénvalónak tartjuk a Magyar Polgári Párt kezdeményezését is, melynek támogatására ezúton kérjük tagjainkat és szimpatizánsainkat!

Hírdetés

Meggyőződésünk, hogy az egyre inkább terjedő magyarellenességgel szemben csak közös erővel és összehangolt munkával lehet eredményesen fellépni.

Nem hagyhatjuk, hogy 30 évvel a rendszerváltás után még mindig azok a provokátorok uralják a közbeszédet, akiknek egyetlen célja éket verni a békés román–magyar együttélés közé, és megakadályozni Románia modernizálását, amelynek optimális kerete a történelmi régiókra alapozó föderális államberendezkedés és a közösségi autonómiák különböző formái, közöttük a számunkra létfontosságú Székelyföld területi autonómiája.

Mindezen megnyilatkozások csak még súlyosabbak egy olyan helyzetben, amikor Románia kormánya – az Európai Unió soros elnökeként – célul tűzte ki az intolerancia és a xenofóbia elleni harcot.

Ahogy eddig, úgy az elkövetkezőkben is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy itthon és a nemzetközi fórumokon is felemeljük szavunkat a bennünket ért támadásokkal szemben, melynek egyik eszköze lehet a Dan Tanasă elleni bűnügyi panasz is.

Állítsuk meg közösen a magyarellenességet!


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »