Hogy jön össze András apostol, a vasúti átjáró és a hévízi fürdő egy rejtett szobra? Ez az írás különleges gondolati síkon szövi eggyé a hármat, hogy érezhessük a fájdalom, a testkultusz és az elmúlás valódi értékét. Mert néha meg kell állni, hogy valóban élni tudjunk.
Hogy jön össze András apostol, a vasúti átjáró és a hévízi fürdő egy rejtett szobra? Ez az írás különleges gondolati síkon szövi eggyé a hármat, hogy érezhessük a fájdalom, a testkultusz és az elmúlás valódi értékét. Mert néha meg kell állni, hogy valóban élni tudjunk.
András – Jánossal együtt – elsőként szegődött Jézus nyomába tanítványként. Kezdetben Keresztelő János követői közé tartozott, de amikor meggyőződött róla, hogy Jézusban megtalálták a Messiást, hozzá csatlakozott. Szent András apostolunkat kezében könyvvel vagy irattekerccsel, halász volta miatt pedig tálba helyezett hallal ábrázolják. Ezt a sort egészíti ki az andráskereszt, amelynek szárait nem derékszögben, hanem átlósan ácsolták – innen a forma elnevezése.
Ezzel az andráskereszttel találkozhatunk az utak mentén is: a magyarországi vasúti átjáróink kezdetére figyelmeztet az álló vagy fekvő helyzetű, fehér alapú, piros körvonalú, nyújtott × alakú közúti jelzőtábla, amelyet sajnos az utazó sokszor figyelmen kívül hagy. Hazánkban megközelítőleg háromezer andráskereszttel és kiegészítő KRESZ-táblával biztosított vasúti átjáró található fény- vagy félsorompós védelem nélkül.
Egyetlen példa a Magyar Hírlap 1996-os cikkéből egy tragédiát követően: „(…) a hatóságok sem a mozdonyvezetőt, sem a buszsofőrt nem tartják felelősnek a tragédiáért, holott az előbbi nem adott hangjelzést az átjáró előtt, az utóbbi pedig nem nézett körül az andráskeresztnél.”
Istenünk egyfolytában jeleket küld, amelyek mellett hajlamosak vagyunk elmenni, esetleg tévesen értelmezzük őket, vagy mire feleszmélünk, már késő. Pedig mindig van idő és lehetőség megállni az andráskeresztnél abban a megnyugtató tudatban, hogy mindannyian az Atya gyermekei vagyunk, s Ő vigyáz ránk. Ne rohanjunk át úgy a kereszteződésen és az élet kereszteződésein sem, hogy nem nézünk szét, nem győződünk meg a biztonságos átkelésről. Az ördög ugyanis nem alszik. Nem éri meg sietni, földi utunk egyszer úgyis véget ér, csak nem mindegy, hogyan.
Kietlen, csöndes vidéken az utazó gondolatai bizony könnyen elkalandoznak, rácsodálkozhat Isten végtelen alkotására és a békés megnyugvásban egyszer csak bekövetkezik a baj. Igyekvő mindennapjaink közepette, amikor egy ilyen andráskeresztes tábla megálljt parancsol, érdemes lenne elgondolkodnunk: vajon nem maga az Úr akar arra késztetni bennünket, hogy álljunk meg egy percre és gondoljuk át életünket? Mert Isten azt akarja, hogy éljünk, hiszen végtelenül szeret minket. Ugye ismerjük az átírt közmondást: lassan járj, tovább élsz!
Meggyőződésem, hogy az arc és a kezek fejezik ki legjobban egy ember személyiségét. A test formája nem annyira fontos. Egy mozgássérült ember is lehet ép, ragyogó, jó kisugárzású. A műalkotások tanúsága szerint az emberek évezredeken keresztül nem függtek a ma tapasztalható testkultusztól. Ezt a régi szemléletet én is magaménak vallom. Egyes domborműveken a művész az alakok arcát és kezét formálja meg a legnagyobb gondossággal, a test csak a mozdulatot ábrázolja.
Hogy szemléltessem is egy példával: a hévízi tófürdő „A” épületének napozóteraszán felállított Szent András-szobron jól látszik, hogy tisztában van az alkotó az anatómiával is, csak éppen nem érdekli. Ott sem naturalisztikus hűségre, hanem a fájdalom érzékletes ábrázolására törekszik.
A kereszténység megnyugtató választ adott a fájdalom és a halál kérdéseire, de mára ezek elfelejtődtek. Eszem ágában sincs elhitetni bárkivel, hogy a fájdalom eltűnhet az életünkből, vagy hogy sohasem fogunk meghalni. Sokkal inkább arról az igazságról beszélek, hogy a fájdalom is érték, nem csak az öröm. A fájdalom az, ami megállítja, arra kényszeríti az embert, hogy végiggondoljon dolgokat, és hogy képes legyen másokat megérteni. Nem azért születtünk le a Földre, hogy csupa boldogságban ússzunk. Azért vagyunk itt, hogy változzunk, hogy megoldást találjunk bizonyos problémákra magunk körül.
A halál sem kerül el senkit, aki megszületett. A művészeti alkotásokon keresztül azonban meg lehet mutatni, hogy a halál is érték, és ez tud vigaszt nyújtani azoknak, akik már földi napjaik végéhez közelednek. Akik pedig túl jó anyagi helyzetük miatt nem vesznek tudomást mindezekről, azok elé mint tilalomfát állítom a mementót: egyszer veled is megtörténik!
Aki nem hallgatja meg mások szavát, csak a saját útját járja makacsul, ne csodálkozzon, ha sok esetben magára marad.
Mert az andráskeresztnél megállni kötelező…
Kónya Ferenc – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
