Állítólag tényleg meg akarták gyilkolni Orbán Vitkort

Komoly akcióra, állítólag Orbán Viktor meggyilkolására készülhetett az úgynevezett Magyar Nemzeti Hadsereg november 22-én elfogott két aktivistája, írja a Népszabadság. A lap információi szerint a rendőrség fontos bizonyítékokat talált, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulnak el részleteket, szakértők bevonásával vizsgálódnak. Korábban Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára azt mondta: a két férfi a Magyar Nemzeti Hadsereg tagjainak vallja magát, és egy kormánytagot akart „kivégezni”.

A Népszabadságnak egy Orbán Viktor lakása közelében élő névtelen forrás elmondta: sem a meghiúsított merénylet napján, november 22-én, sem azóta nem tapasztalták, hogy a kormányfő védelmét megerősítették volna. Korábban ehhez elég volt egy kisebb kormányellenes tüntetés meghirdetése a belvárosban.

A lap azonban úgy tudja, Orbán Viktort már jó előre „kimenekítette” a TEK a helyszínről, ahol lecsapott volna rá a két állítólagos merénylő, M. Péter (62) és R. Gyula (60). Őket a miniszterelnök biztonságba helyezése után fogták el. A Népszabadság szerint a két férfi megkísérelhette az ellenállást, és arra is volt idejük, hogy a náluk lévő lőszerek egy részét szétszórják.

Hírdetés

A két hatvanéves férfinél tartott házkutatás során olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek eltökéltségről, kétségbevonhatatlan szándékról árulkodtak. Rendőrségi forrásokra hivatkozva a Népszabadság azt írja: az akció időpontjához közeledve megváltozott a két férfi viselkedése; elszántak, céltudatosak, zárkózottabbak és fegyelmezettebbek lettek.

A gyanú, hogy aznap a kormányfő elleni merénylet szándékával ültek autóba, akkor is fennáll, fogalmazott egy, az ügyet jól ismerő belügyi forrásunk, ha egyelőre még csak lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják őket.

November végén jelentette be a TEK, hogy két csoportot fogtak el, amelyek terrorakcióra készülhettek. Hajdu János, a TEK főigazgatója azt mondta: a szélsőségesek homályos utalásokat tett a párizsi terrormerényletekre. Nem sokkal ezután Hajdu és a TEK kínos helyzetbe került, mert gyorsan kiderült, hogy az egyik négyfős csoport esetében csupán második világháborús relikviákat gyűjtő felvidéki magyarokról van szó, akiknek az autójában régi páncéltörő gránátot, tojásgránátot és lőszereket találtak. Ők szabadlábon védekeznek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »