Állítólag nőnemű egyedek randalíroztak Horvátországban is

Több mint ötezren vonultak fel Zágráb utcáin pénteken este a nemzetközi nőnap alkalmából a nők jogaiért tüntetve – közölte a N1 horvát hírcsatorna. Ana Lovrekovic, a fAKTIV feminista közösség tagja és a Zágrábi Éjszakai Menetelés szervezője beszédében arra utalt, hogy a nőknek joga van az abortuszhoz.

„Mondjuk el hangosan, nem fogjuk megengedni, hogy a jog az abortuszhoz, amelyet a nők már egyszer kivívtak maguknak, kérdésessé váljon. Nem fogjuk hagyni, hogy nőgyógyászok lelkiismereti okokra hivatkozva, ne végezzék a munkájukat” – hangsúlyozta.

A szervezők a nőkkel szembeni bánásmódra is figyelmeztettek a kórházakban, a szülészeteken és a nőgyógyászati rendelőkben. Továbbá a nőkkel szembeni erőszakra is felhívták a figyelmet, azokra az intézményekre, amelyek az erőszakot szerintük a négy fal között akarják tartani, valamint a szexista, megalázó megnyilvánulásokra a munkahelyeken és a családokban.

Kiemelték: az állam az üzeni a nőknek, hogy az ő életük nem fontos, a tapasztalataik és hangjuk kellemetlenséget okoznak a társadalomban, a fájdalom és a megaláztatás, amelyen keresztülmentek, olyan dolog, amelyről hallgatni kell, csak suttogni szabad, ami elfelejthető és majd normalizálódik.

Hírdetés

Horvátországban egyre több kórházban döntenek úgy az orvosok, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva nem végeznek magzatgyilkosságot . Az esemény utáni tablettát ugyan ilyen okokra hivatkozva gyógyszertárak sem adják ki.

Egyes kórházakban – a feminista állítások szerint – érzéstelenítő nélkül végeznek terhességmegszakítást olyan esetekben is, ha a nők elvetélnek. A résztvevők közül többen is hangosan olvasták fel tapasztalataikat azzal kapcsolatban, hogyan kötözték ki őket, arról, hogy a fájdalomtól hogyan ájultak el, és a megaláztatásokról, amelyeket az egészségügyi dolgozók részéről szenvedtek el.

A meggyilkolt magzat szenvedéseiről a tüntetésen nem esett szó.

Zágráb mellett ebben az évben Rijekában, Pulán, Zadarban és Splitben is tartottak megmozdulásokat.

mti


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »