Állítólag fellázadt egy falu a kettős állampolgárok szavazása miatt

Állítólag fellázadt egy falu a kettős állampolgárok szavazása miatt

A 444 információi szerint az ukrán határ melletti Kispaládon konfliktus alakult ki a helyi lakosok, és a nem ott élő, szervezetten szavazó kettős állampolgárok között. A településen a Fidesz-KDNP színeiben induló Magyar Barnabás polgármesterjelölt ellenfele a független Ábri Norbert.

Ábri a 444-nek azt mondta, hogy

a falu fellázadt a kettős állampolgárok ellen, az itteniek nem akarják, hogy ők döntsenek róluk.

A független jelölt beszámolója szerint egy helyi csoport nem engedi be a kettős állampolgárokat a szavazóhelyiségekbe. Azt is elmondta, hogy vannak köztük olyanok, akik nem tudtak magyarul válaszolni a kérdésekre.

Hírdetés

Ábri leszögezte, hogy nincs köze a megmozduláshoz, sőt, kérte a helyieket, hagyják az ügyet, mert nem lehet mit tenni.

Ezzel szemben Sankó Ádám képviselőjelölt verziója szerint senki nem akadályozta a kettős állampolgárok szavazását. Elmondása alapján 20-30 lakos volt a szavazóhelyiségnél, de megfeleződött a csoport, miután rájuk hívták a rendőröket, akik intézkedtek.

Az RTL Klub arról számolt be, hogy a szavazóhelyiség mellett többen méltatlankodtak és oda is kiabáltak az ismeretleneknek, hogy

Húzzatok el innen! Ne ti döntsétek már el, hogy ki lesz a polgármester!


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »