Állítólag elraboltak egy fehérorosz ellenzéki vezetőnőt

Állítólag elraboltak egy fehérorosz ellenzéki vezetőnőt

Sajtóértesülések szerint ismeretlenek elrabolták hétfőn Minszkben Marija Kalesznyikavát, a fehéroroszországi ellenzéki Koordinációs Tanács tagját.

A tut.by fehérorosz hírportál szemtanúkra hivatkozva beszámolt arról, hogy hétfő reggel álarcos emberek betuszkolták Kalesznyikavát egy kisbuszba, amelyen Szvjaz (összeköttetés, kapcsolat) felirat állt, majd elhajtottak vele. A hírportál szerint Kalesznyikava azóta nem válaszol a telefonhívásokra.

A Koordinációs Tanács másik tagja, Makszim Znak is megerősítette, hogy nem tud vele kapcsolatba lépni.

Frissítés: Több mint 600 embert vettek őrizetbe

Több mint 600 embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok a vasárnapi tüntetések idején – közölte hétfőn a minszki belügyminisztérium.

Olha Csemadanava belügyi szóvivő tájékoztatása szerint 633 embert vettek őrizetbe. Szerte az országban 42 tömegmegmozdulás volt, amelyeken 31 ezer ember vett részt a belügyminisztérium összesítése szerint.

Fehéroroszországban az augusztus 9-én tartott az elnökválasztás óta rendszeresek a hatodszor is hatalomra került Aljakszandr Lukasenka államfő elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Hírdetés

Apadó aranytartalék

Fehéroroszország arany- és devizatartaléka a hatodával (1,4 milliárd dollárral), 7,5 milliárd dollárra csökkent augusztusban – derül ki a központi bank hétfőn ismertetett adataiból.

A csökkenés oka részben az volt, hogy a jegybank intervenciókkal támogatta a belpolitikai bizonytalanság miatt meggyengült fehérorosz rubelt, és ezen felül augusztusban 351,7 millió dollárnyi belső adósságot is rendeznie kellett.

A fehérorosz rubel jegyzése történelmi mélypontra került augusztusban, azóta valamelyest erősödött. Hétfő délelőtt 3,12 fehérorosz rubel ért egy eurót, ami stagnálás péntek estéhez képest, miközben 0,2 százalékkal 2,63-ra drágult a dollárral szemben.

A fehérorosz pénzügyminiszter a minap azt mondta, hogy Minszknek 1,6 milliárd dollárnyi adósságot kell idén visszafizetnie Oroszországnak, és hogy az adósság refinanszírozásáról már megkezdődtek az egyeztetések Moszkvával.

(MTI nyomán)

– Tízezrek tüntettek Lukasenka ellen

– Lengyelországba menekült egy újabb fehérorosz ellenzéki vezetőnő – kínzásnak tartja, ami vele történt

– Minszk közzétette "Nick és Mick" elfogott telefonbeszélgetését


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »