Állatokon már hatékony a magyar fejlesztésű Covid-gyógyszer

Állatokon már hatékony a magyar fejlesztésű Covid-gyógyszer

Az állatkísérletek szerint is hatékony a magyar fejlesztésű koronavírus-gyógyszer. A megelőzésre is alkalmas szert a tervek szerint hamarosan az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) is benyújtják törzskönyvezésre.

December végén kezdték tesztelni hörcsögökön azt a koronavírus elleni gyógyszert, amit egy négy tagú magyar konzorcium fejleszt. Kacskovics Imre immunológus, a konzorcium vezetője, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az InfoRádiónak azt mondta: sikeresek voltak az első vizsgálatok, és egyértelműen igazolást nyert, hogy a Richter Gedeon Nyrt. munkatársai közreműködésével fejlesztett szer megóvta az említett állatokat attól, hogy súlyos betegségük alakuljon ki.

A konzorcium által március óta fejlesztett hatóanyag hasonlóan működik, mint a szervezetben a koronavírus hatására termelődő ellenanyag: a vírus úgynevezett tüskefehérjéjéhez kapcsolódva megakadályozza, hogy megfertőzze a sejteket – magyarázza Kacskovics Imre.

„Az antitestmolekulának a vírushoz kapcsolódó része nem más, mint az a sejt felszínén található receptor, amihez valójában hozzákapcsolódik a vírus.” Vagyis mesterségesen állítják elő a sejtfelszíni receptort, és ennek bejuttatásával úgymond

becsapják a vírust, ami nem a sejtekhez fog kapcsolódni, hanem a hatóanyaghoz, semlegesítve azt.

Hírdetés

A készítmény nemcsak megakadályozza a súlyos betegség kialakulását a Covid-pozitív személyekben, de

meg is előzi a fertőzés kialakulását.

Így a gyógyszer azoknál is alkalmazható, akiknél például valamilyen gyógykezelés miatt a védőoltás nem vált ki megfelelő immunitást.

Kacskovics Imre szerint a készítmény törzskönyvezését hamarosan elindítják az Európai Gyógyszerügynökségnél, amiben egy brit szakértő is segédkezni fog, akinek nemrégiben törzskönyvezték egy vakcinját. Az év végén pedig a klinikai vizsgálat, azaz az embereken való tesztelés is elindulhat – tette hozzá az ELTE Természettudományi Karának dékánja.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Pexels.com

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »