Állatgyógyszerekkel vennék be Európát

A székesfehérvári Alpha-Vet Kft. 25 éve azzal kezdte, hogy Fejér megyében gyökeret eresszen, ma pedig már harminc országban folytat exporttevékenységet. Móré Attila elnökkel arról is beszélgettünk, hogy az uniós állategészségügyi piac a százszorosa a magyarnak.

Legutóbb akkor találkozhatott a szélesebb nyilvánosság az Alpha-Vet nevével, amikor néhány éve Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen avattak gyárat. Mi történt azóta?

Az még négy éve volt, és az új bábolnai gyógyszergyárunkat adtuk át. Az a pillanat egyben egy 25 éves disztribútori tevékenységből való továbblépés volt, hiszen saját termelésbe kezdtünk. Ehhez hosszú évek tervezése és még több pénz befektetése kellett. Megérte: azóta 17 uniós és tíz további közel-keleti, illetve afrikai országba exportálunk.

Honnan jutottak el odáig, hogy exportüzleteik legyenek?

A céget még 1989-ben alapították, én 1992-ben vásároltam meg mint Magyarország legnagyobb vidéki állatkórházát. Azóta is klasszikus családi vállalat vagyunk, igaz, a kezdeti „one man show-ból” valódi vállalati kultúrát építettünk fel. Itt ismertem meg a feleségem, az anyósom a pénzügyi igazgató, a testvérem a létesítményekért felel, a sógornőm a könyvelésen dolgozik. Akkoriban a mezőgazdasági átalakítások miatt visszaszorult a haszonállattartás, ezzel összefüggésben pedig rengeteg szabad kapacitásunk maradt. Nem akartam csődbe menni, így aztán első körben Fe­jér megyében, majd a Dunántúlon, végül országosan is kiépítettük a saját értékesítési hálózatunkat az állattenyésztés területén.

Ezen az egy lábon állnak?

Dehogy! Az állategészségügy és a gazdaellátás meglehetősen szűk spektrum, nagyjából a 2000-es évek elejére piacvezetővé váltunk, nem volt hová nőnünk. Akkor indítottuk be a második üzletágunkat, az úgynevezett pet food divíziót. Ez gyakorlatilag a kedvtelésből tartott állatok eledellel, felszereléssel és kiegészítőkkel való ellátása. Összességében ott tartunk, hogy 40 ezres cikkszámunk van, 70 ezer vevőnk, a kiszállítást pedig száz autóval végezzük.

Ha már a nagy számoknál tartunk, hogyan alakult az árbevételük?

Az első évben tízmillió forintos forgalmat bonyolítottunk le, és tíz alkalmazottunk volt. Tavaly 16 milliárd forinttal zártunk, 250 alkalmazottal.

Hírdetés

És hogy jött az export?

Amikor a pet foodban is felértünk a csúcsra, nem új ágazatot indítottunk, hanem inkább vertikális integrációba kezdtünk. Azt akartuk, hogy saját termékeink is legyenek. Ehhez kellett a kutatási és fejlesztési igazgatóság 2010-es létrehozása, négy évvel később pedig a gyógyszergyár megalapítása. Azóta az exportpiacok meghódítása a cél.

Magyarország nem elég?

Már csak azért sem, mert kiderült, hogy az a gépsor, amely nálunk működik, a teljes éves hazai gyógypremixkeresletet egy hónap alatt képes legyártani. Csak hogy a méretkülönbségeket el tudjuk képzelni: az uniós állategészségügyi piac a százszorosa a magyarnak.

Pedig állítólag a magyar állatszerető nép.

Így van, de ez szimplán földrajzi kiterjedés kérdése. Magyarországon van kétmillió kutya, a németeknél hétmillió. Pedig mi tízmillióan vagyunk, ők meg nyolcvanmillióan. Érdekes egyébként, hogy ez a piac mennyire leköveti a GDP-növekedést. Egészen pontosan a kalórialefedettségi indexről beszélek, amely azt mutatja, hogy egy átlagos testtömegű kutya vagy macska mekkora kalóriamennyiséghez jut hozzá. Ez a mutató éppen úgy nő, ahogy az adott ország GDP-je. Tehát ez egy kiszámítható piac.

Ez az analógia áll az állatgyógyszer-üzletágra is?

A tavalyi bevételen belül tízmilliárd forint innen folyt be. A gyógyszerüzletág azért is éri meg, mert mind a haszonállatokat, mind a kedvtelésből tartott állatokat eléri. A gazdák nemcsak jobban akarják táplálni a kedvenceiket, hanem azt is akarják, hogy tovább éljenek. Az elmúlt két évtizedben a kutyák átlagos élettartama egyharmaddal nőtt.

Tulajdonképpen mi folyik a bábolnai gyógyszergyárukban?

Főleg generikus gyógyszereket gyártunk, tehát az originális termékek szabadalmi lejárata után azokkal bioekvivalens gyógyszereket készítünk. Ez se egyszerű folyamat, viszont amire kifejezetten büszke vagyok, az az, hogy van két originális termékünk is, egy bőrgyógyászati és egy fülgyógyászati készítmény. Mindkettő kisállatos, ezekkel be tudtunk törni az európai piacokra.

A teljes interjú a szerdai Világgazdaságban olvasható


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »