Állandósított háború: az idei kudarcot vallott, de jövő tavasszal megint jön a mindent felszabadító nagy ukrán ellentámadás

Állandósított háború: az idei kudarcot vallott, de jövő tavasszal megint jön a mindent felszabadító nagy ukrán ellentámadás

Nyugati politikusok találgatásokba kezdtek Kijev előkészületeiről egy esetleges jövő tavaszi offenzívára – írja a Wall Street Journal. Az amerikai lap szerint az ukrán ellentámadás tavaszi indításakor még abban reménykedtek a szövetségesek, hogy Ukrajna a tavalyi évhez hasonlóan sikeres lesz a területek visszafoglalásában, ám az aláaknázott terepen még a nyugati tankokkal és harcjárművekkel sem tudnak átütő sikert aratni.

Hírdetés

A lap szerint a nyugati katonai stratégák és politikusok máris egy esetleges 2024 tavaszán esedékes ukrán offenzíván gondolkodnak, viszont van egy másik probléma is:

fennáll a veszélye, hogy a nyugati országok szavazói beleunnak a háborúba, és egyre kevésbé akarják majd támogatni Ukrajnát”

Még akkor is, ha Kijev szövetségesei egyébként elszántan ki is tartanak a támogatás mellett, „az óra ketyeg” Ukrajna számára.

(WSJ – Mandiner)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »