Állami támogatás: igazságtalan elosztás

Állami támogatás: igazságtalan elosztás

Az étterembezárások okozta károk enyhítésére nyújtott állami támogatás elenyészően csekély, az elosztása diszkriminatív, az egész így csak egyfajta politikai reklám, amely a kormánypártok népszerűségét hivatott növelni – állítják az étteremtulajdonosok, akik szerint sok étterem már egyáltalán nem nyit ki.

Milan Krajniak munkaügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy Elsősegély++ (Prvá pomoc++) névvel meghosszabbítják és kibővítik a munkáltatók és önálló tevékenységet folytatók számára létrehozott, a munkahelyek megtartását célzó segélyprogramot. A szaktárca javaslatára a kormány is rábólintott, a projektből származó támogatásokat az erre jogosultak így június 30-ig vehetik igénybe.„Atámogatásmáreddigisaz alkalmazottak harmadát érintette, akiknek épp az állami hozzájárulásnak köszönhetően van még munkájuk” – büszkélkedett Krajniak.

Tömeges bezárások

A nagyjából ezer kis- és közepes nagyságú éttermet tömörítő, a 10pregastro.sk honlapon elérhető szakmai kezdeményezés szerint azonban a kormány által hozott intézkedések egyáltalán nem elegendőek arra, hogy kihúzzák az éttermeket fenntartó vállalkozásokat a csávából. „A támogatás elenyésző, az odaítélése pedig lassú, kaotikus és diszkriminatív, valójában így csak politikai reklámnak jó. Ha gyorsan nem változtatnak a hozzáálláson, a válságot követően nem biztos, hogy újra beülhetünk a kedvenc éttermünkbe” – állítja Viliam Pavlovský, a kezdeményezés alapítója. Szerinte tömeges étterembezárásokra és elbocsátásokra számíthatunk, amit végső soron az állam is megérez, hiszen ezzel csökkennek az adóbevételei, és nőnek az állástalanokkal kapcsolatos kiadásai.

Hírdetés

Ennyi nem elég

Az éttermek fenntartói azt kérik a kormánytól, hogy gyorsítsa fel a támogatásokkal kapcsolatos döntéshozatalt, és azt is, hogy a már megítélt támogatásokhoz is hamarabb juthassanak hozzá. „Az új szabályok szerint az eddigi 80 százalék helyett márciustól, vagyis a februári hónapra vonatkozóan már a bérköltségek 100 százalékát állja az állam azon munkáltatók számára, akik a rendkívüli helyzet idején nem bocsátják el az alkalmazottaikat. Ezzel kapcsolatban szeretnénk elérni, hogy ez a korábbi, vagyis a tavaly októbere óta eltelt időszakra is érvényes legyen” – tette hozzá Pavlovský. Szerinte módosítani kellene a bérleti díjakra nyújtott támogatásokon is. A jelenlegi szabályok szerint a vállalkozónak meg kell egyeznie az ingatlan bérbeadójával, az állam ugyanis ugyanakkora arányban (legfeljebb 50%) járul hozzá a bérlők által fizetett bérleti díjakhoz, mint amennyit a bérbeadók elengednek. Ha a bérbeadó ragaszkodik az eredeti díj teljes összegű kifizetéséhez, ezt teljes egészében a bérlőnek kell állnia. „Szeretnénk elérni, hogy ha a bérbeadó nem hajlandó az egyezségre, az állam akkor is járuljon hozzá a bérleti díj 50 százalékához” – mondta el Pavlovský.

Tízéves mélyponton

Nem csupán a vendéglátósok türelme van azonban fogytán. „A Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara (SOPK) tagjainak a 61%-a is elégedetlen a kormány járvánnyal kapcsolatos intézkedéseivel” – nyilatkozta Bibiána Gunišová, az SOPK sajtótitkára a legfrissebb felmérésükre hivatkozva. Eszerint a tavalyi vállalkozói környezettel a válaszadók alig 6%-a volt elégedett, 24%-uk szerint stagnált, a megkérdezettek 70%-a szerint pedig tovább romlott. Ilyen rossz adatra több mint tíz éve nem volt példa Szlovákiában. A felmérésből azt is megtudhatjuk, hogy a vállalkozók továbbra is a magas adókat és járulékokat tartják a legnagyobb kockázatnak a vállalkozásuk számára. A második helyen a válság okozta külföldi keresletcsökkenés, a harmadikon pedig a gyenge jogérvényesítés található. A kormány vállalkozókkal folytatott kommunikációját a válaszadók alig 5%-a tartja elfogadhatónak.

(mi, TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »