Államfővé választotta a görög parlament Konsztantinosz Taszulasz egykori házelnököt Kulcsár Péter2025. 02. 12., sze – 11:40
Államfővé választotta szerdán a görög parlament Konsztantinosz Taszulasz egykori házelnököt.
A konzervatív kormány jelöltjét 160 képviselő támogatta a 300 fős törvényhozásban a javarészt ceremoniális jellegű tisztségre.
A jelenlegi államfő, Katerína Szakellaropulu ötéves mandátuma márciusban jár le. Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő januárban úgy nyilatkozott, politikai tapasztalata, széles körű elfogadottsága és „egyesítő ereje” miatt választotta Taszulaszt az elnöki pozícióra. A miniszterelnök Új demokrácia nevű pártjának csak szűk többsége van a parlamentben 156 képviselői hellyel, és a közvélemény-kutatások szerint egyre fokozódik a nyomás a párton.
Konsztantinosz Taszulasz elnökjelöltségét a baloldali és balközép ellenzéki pártok nem támogatták, helyette más jelölteket javasoltak.
Taszulasz 2000 óta parlamenti képviselő, volt kulturális miniszter és védelmiminiszter-helyettes is. Jelölését a januárban a parlament épülete előtt tartott demonstráción többen bírálták amiatt, hogy házelnöksége idején a törvényhozás nem vizsgálta meg az országot vezető politikusok felelősségét a 2023-ban történt súlyos vonatbaleset kapcsán.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »