Államfőválasztás: 4,33 millióan szavazhatnak az államfőválasztáson

Államfőválasztás: 4,33 millióan szavazhatnak az államfőválasztáson

4,33 millió, Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkező állampolgár adhatja le a szavazatát az államfőválasztás első fordulójában (március 23.). 262 ezer azoknak a száma, akik először szavazhatnak államfőválasztáson – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.

„A legtöbb választó produktív korban van, 31–64 év között, a számuk 2,62 millió” – mondta Jana Morháčová, a hivatal szóvivője. Emellett 975 ezer a 65 év feletti választók száma, tehát a nyugdíjasok a potenciális szavazók 22,5%-át alkotják.

A legkevesebb a 18 és 30 év közötti választó, a statisztika szerint számuk kicsivel több 741 ezernél, a szavazásra jogosultak 17%-át teszik ki. A 262 ezer fiatalból, akik először vehetnek részt köztársaságielnök-választáson, kevesebb mint 10% az elsőválasztó. „Ők azok, akik először szavazhatnak életükben, mivel a 2023-as szeptemberi parlamenti választás óta töltötték be 18. életévüket” – tette hozzá a szóvivő.

Hírdetés

A második fordulóig (április 6.) még 2200-an válnak nagykorúvá, és szavazhatnak először.

Regionális megoszlás szerint Eperjes (Prešov) és Kassa (Košice) megyében él a legtöbb szavazó, több mint 600-600 ezer. A legkevesebb, 460 ezer Nagyszombat (Trnava) megyében. Szintén Eperjes és Kassa megyében van a legtöbb elsőválasztó, a legkevesebb pedig Nagyszombat és Trencsén (Trenčín) megyében.

Az is szavazhat, aki a választás napján lesz 18 éves. Azok a külföldön élő állampolgárok is leadhatják a szavazatukat, akiknek már nincs Szlovákiában állandó lakhelyük. Ha beutaznak az országba, a 6000 szavazóhelyiség közül bármelyikben voksolhatnak.

tasr


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »