Államfő: Az önkormányzatok kulcsszerepet játszanak a vakcinázásban

Államfő: Az önkormányzatok kulcsszerepet játszanak a vakcinázásban

Zuzana Čaputová államfő szerint az önkormányzatok „abszolút kulcsszerepet” játszanak a COVID-19 betegség elleni vakcinázásban. Az elnök asszony ezt azután jelentette ki, hogy pénteken ellátogatott a besztercebányai oltóközpontba, valamint az F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházba és Rendelőintézetbe.

Az államfő hozzáfűzte: az oltóközpont felállítása mellett a másik jó hír, hogy Besztercebányán csökkenő tendenciát mutat a kórházban kezelt páciensek száma. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok kulcsszerepet játszottak az országos tesztelés alkalmával, és kulcsszerepet játszanak most, a vakcinázás során is. „A megyei önkormányzatok nagyon aktívan álltak hozzá a feladathoz, amikor a területükön nagykapacitású oltóközpontokat hoztak létre” – jegyezte meg az elnök asszony, aki Besztercebányán a megyei önkormányzatokat összefogó SK8 ernyőszervezet és az egészségügy-minisztérium képviselőivel is találkozott.

Hírdetés

Jozef Viskupič, az SK8 elnöke emlékeztetett, hogy a megyei önkormányzatoknak néhány hét alatt sikerült felállítaniuk a nagykapacitású oltóközpontokat. Hozzátette: fontos, hogy a védőoltáshoz mielőbb hozzájuthassanak azok a krónikus betegek is, akik nem teljesítik az életkorra vonatkozó feltételt.

Eduard Heger (OĽANO) megbízott egészségügy-miniszter szerint a nagykapacitású oltóközpontok az állam és az önkormányzatok közötti jó együttműködést példázzák. „Minden szlovák állampolgárnak beadott vakcinával nagyon erős ütést mérünk a pandémiára, és jelentősen közelebb kerülünk a világjárvány felett aratott győzelemhez” – jegyezte meg Heger. Kilátásba helyezte, hogy nyárig 5 millió adag, korábban megrendelt regisztrált vakcina érkezik az országba.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »