Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították Postáékat

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét kedden – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben az MTI-vel.

A feltételezett elkövetőket hétfőn emberölés előkészületének gyanújával vették őrizetbe, ami kedden kiegészült alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel.

Az ügyészség szerint a gyanúsítottak létrehozták az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, egyiküket "bírói hatalommal ruházták fel", míg a másik gyanúsított feladata "a végrehajtói hatalom megszervezése volt".

Hírdetés

A gyanúsítottak új "alkotmányt" is megfogalmaztak, melynek egyik pontja szerint a társadalom minden tagjának "mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni".

A gyanúsítottak részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amelyet a közösségi médiában is megjelenítettek. A gyanúsítottak – antiszemita nézeteik hangoztatása mellett – az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül közéleti szereplők megölésére hívták fel.

A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, a kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája dönt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »