Allah utasítására fejezte le a gyermeket

Allah utasítására fejezte le a gyermeket

Allah utasítására fejezte le a rábízott 4 éves kislányt az az üzbég nő, aki hétfőn sétált levágott gyerekfejjel egy moszkvai metróállomáson. A nő a kihallgatásán azt mondta, nem bánta meg a tettét. Korábban arra hivatkozott, hogy a férje megcsalta, és ezt akarta megbosszulni a rábízott gyerek megölésével. A hatóságok az üzbegisztánban élő férjét egyelőre nem találták meg.

„Allah követe vagyok, üdvözlök mindenkit”, kezdte a meghallgatás elején a nő. Azt állítja: Allah kérte, hogy gyilkoljon, és nem bánta meg, amit tett. Ő maga is 3 gyerekes családanya, de a férje Üzbegisztánban él, és egyes hírek szerint újraházasodott, a Moszkvában élő nőnek pedig azt ajánlotta, hogy legyen a második felesége. Egy másik sajtóhír szerint a nőnek szeretője volt, aki szakított vele, és ezért őrült meg a nő. Megvárta, amíg a munkaadói elmennek otthonról, felgyújtotta a lakást, megfojtotta majd levágta a rá bízott 4 éves gyerek fejét.

„A legfélelmetesebb, hogy bárkivel megtörténhet ugyanez. Nem a nemzetiségétől függ, hogy valaki mentálisan rendben van-e, de ez a nő másfél éve élt Oroszországban anélkül, hogy bárki ellenőrizte volna. Persze, a családot felelősség terheli, hogy mindenféle dokumentum nélkül is alkalmazták. De a legnagyobb kérdőjel az egészben a rendőrség. Ez a nő 40 percig sétált egy levágott fejjel, és a rendőrök nem mertek odamenni hozzá” – mondta az egyik szomszéd.

A rendőrök azzal védekeznek, hogy a nő azt mondta, bomba van nála, és ezért senki nem merte lefogni. A metróállomásnál, ahol az eset történt, most virágok emlékeznek az áldozatra. A nő ügyvédei pedig azzal védekeznek, hogy skizofrén személyiség, így állítólag 5 évet kaphat, és aztán visszatoloncolják Üzbegisztánba. „Ez szerintem félelmetes, ennél azért többet érdemelne” – kommentálta a történteket egy járókelő.

Az orosz állami tévé nem foglalkozik a történtekkel, Vlagyimir Putyin szóvivője szerint túl kegyetlen volt a gyilkosság, de azt tagadta, hogy a Kreml cenzúrázta volna a hírt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »