Allah nem szeret téged

Allah nem szeret téged

Jobb ha hozzászoksz, ha már Jézus szeretetétől a falra mászol. 23 27 31 34? ember már tudja milyen Allah szeretete. Az iszlám nem Európába való vallás és a mohamedánok nem Euróbába való emberek. Már amennyiben európai fogalmak szerint beszélhetünk egyáltalán vallásról és emberekről. Kemény szavak? Az igazság sosem leányregény.A liberalizmus voluntarizmusa szerint csak egyes emberek felelősek a cselekedeteikért, a közösségek nem, mert azok nincsenek is. Leszámítva persze a fehér, keresztény, heteroszexuális virtuális többséget, akik együttesen felelnek minden rosszért, amit a kisebbségek egymással és ezzel a többséggel szemben elkövetnek. A mohamedánok nagycsaládi, etnikai és vallási közösségben élnek és világlátásuk, világfelfogásuk is ezen alapszik. Az előbbiek tagjaként határozzák meg magukat, a világ ellenében. Az „etikájuk” szerint a nem mohamedánok nem is emberek. Náluk az etika és az erkölcs nem különül el, eszükbe sem jut, hogy etikát és morált kellene értelmezni a saját közösségükön kívül.Allah nem szeret téged, mert nem vagy ember. Mert disznót eszel, mert sört iszol. Nem csak szabad téged megölni, hanem egyenesen kötelező. Persze a mohamedánok között is vannak gyengék, akik meghagyják a gyaur-ölés örömét és dicsőségét másnak, de ők is tömegesen támogatják, illetve tűrik, hogy közösségeikben a terroristák elrejtőzzenek és felkészüljenek.Európában a muszlimok, a muszlim közösségek adják a terrorizmus kereteit.Az európai fehér ember már nem éli életét mindennapi közösségekben. Városivá lett, arctalanná, segítséget és védelmet csak az államától remélhet. De az állam már nem védi meg, mert az csak absztrakt jogokat védelmez, csak abban erős, hogy az „önbíráskodókat”, akik meg akarják védeni magukat, brutálisan elsöpörje. A modern állam nem az őslakosok állama, hanem az újonnan jötteké, ahogy ezt a tételt Norvégia és Svédország államvallási szintre is emelte.Akik közösségként léteznek és közösségként győzik le azt a többséget, amely atomizált egyénekből áll, akiket egyesével lehet levadászni. A liberális jog képtelen azt értelmezni, hogy nem csak egyéni felelősség van, hanem közösségi is, ott ahol még vannak működő közösségek.Brüsszelben tegnap mindegyik áldozat egyedül halt meg. Öngyilkos gyilkosaik viszont hordában járnak abban a boldog tudatban, hogy együtt mennek a mennybe.Azt mondják, hogy a liberálisok nem félnek és erkölcsi tanácsként nekünk is azt mondják, az igazi liberális európai ember nem fél. Ó Isten barmai! Dehogynem. Minden normális ember fél, rettegve engedi el a szeretteit az iskolába, a munkába, tudva hogy bármikor jöhet egy szegény elnyomott kisebbségi, aki felrobbantja a buszt. Aki nem fél az elmebeteg. Aki nem csinál semmit, hogy megvédje magát, az hülye. Aki nem védi meg a családját, a szomszéd nénit, az meg egy gyáva senkiházi.Világosan kiderült, immár százezredszerre, hogy az európai civilizáció nem tud együtt élni a mohamedánokkal.Itt az ideje, hogy ne is akarjon.www.tutiblog.comTisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák „lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden „lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet

Az iszlám nem Európába való vallás és a mohamedánok nem Euróbába való emberek. Már amennyiben európai fogalmak szerint beszélhetünk egyáltalán vallásról és emberekről. Kemény szavak? Az igazság sosem leányregény.

Az iszlám nem Európába való vallás és a mohamedánok nem Euróbába való emberek. Már amennyiben európai fogalmak szerint beszélhetünk egyáltalán vallásról és emberekről. Kemény szavak? Az igazság sosem leányregény.

A liberalizmus voluntarizmusa szerint csak egyes emberek felelősek a cselekedeteikért, a közösségek nem, mert azok nincsenek is. Leszámítva persze a fehér, keresztény, heteroszexuális virtuális többséget, akik együttesen felelnek minden rosszért, amit a kisebbségek egymással és ezzel a többséggel szemben elkövetnek. A mohamedánok nagycsaládi, etnikai és vallási közösségben élnek és világlátásuk, világfelfogásuk is ezen alapszik. Az előbbiek tagjaként határozzák meg magukat, a világ ellenében. Az „etikájuk” szerint a nem mohamedánok nem is emberek. Náluk az etika és az erkölcs nem különül el, eszükbe sem jut, hogy etikát és morált kellene értelmezni a saját közösségükön kívül.

Allah nem szeret téged, mert nem vagy ember. Mert disznót eszel, mert sört iszol. Nem csak szabad téged megölni, hanem egyenesen kötelező. Persze a mohamedánok között is vannak gyengék, akik meghagyják a gyaur-ölés örömét és dicsőségét másnak, de ők is tömegesen támogatják, illetve tűrik, hogy közösségeikben a terroristák elrejtőzzenek és felkészüljenek.

Hírdetés

Európában a muszlimok, a muszlim közösségek adják a terrorizmus kereteit.

Az európai fehér ember már nem éli életét mindennapi közösségekben. Városivá lett, arctalanná, segítséget és védelmet csak az államától remélhet. De az állam már nem védi meg, mert az csak absztrakt jogokat védelmez, csak abban erős, hogy az „önbíráskodókat”, akik meg akarják védeni magukat, brutálisan elsöpörje. A modern állam nem az őslakosok állama, hanem az újonnan jötteké, ahogy ezt a tételt Norvégia és Svédország államvallási szintre is emelte.

Akik közösségként léteznek és közösségként győzik le azt a többséget, amely atomizált egyénekből áll, akiket egyesével lehet levadászni. A liberális jog képtelen azt értelmezni, hogy nem csak egyéni felelősség van, hanem közösségi is, ott ahol még vannak működő közösségek.

Brüsszelben tegnap mindegyik áldozat egyedül halt meg. Öngyilkos gyilkosaik viszont hordában járnak abban a boldog tudatban, hogy együtt mennek a mennybe.

Azt mondják, hogy a liberálisok nem félnek és erkölcsi tanácsként nekünk is azt mondják, az igazi liberális európai ember nem fél. Ó Isten barmai! Dehogynem. Minden normális ember fél, rettegve engedi el a szeretteit az iskolába, a munkába, tudva hogy bármikor jöhet egy szegény elnyomott kisebbségi, aki felrobbantja a buszt. Aki nem fél az elmebeteg. Aki nem csinál semmit, hogy megvédje magát, az hülye. Aki nem védi meg a családját, a szomszéd nénit, az meg egy gyáva senkiházi.

Világosan kiderült, immár százezredszerre, hogy az európai civilizáció nem tud együtt élni a mohamedánokkal.

Itt az ideje, hogy ne is akarjon.

www.tutiblog.com


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »