"Allah Akbar!" – Terrortámadás New Yorkban

"Allah Akbar!" – Terrortámadás New Yorkban

A New York Times értesülései szerint nyolc ember halt meg egy keddi merényletsorozatban Manhattanben, a rendőrség terrortámadást sejt. A tettest megsebesítették, majd letartóztatták. New Yorkban 2001. szeptember 11. óta nem hajtottak végre terrorakciót.

Merényletsorozat rázta meg Manhattant kedd este. A helyszínről származó értesülések szerint több biciklisen gázolt át egy fehér furgon, egy másik szemtanú arról számolt be, hogy egy jármű két embert ütött el, majd nekiment egy iskolabusznak, és tüzet nyitott. Egy szemtanú beszámolója alapján az elkövető, mielőtt tüzet nyitott, „Allah Akbar!” kiáltással ugrott ki a furgonból.

A New York Times rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, nyolc ember halt meg, és többen meg is sérültek. Az AP később módosította a sérültek számát, eszerint legalább tizenketten sebesültek meg támadássorozat során.

Az NBC és a Breitbart értesülései szerint a rendőrség nem tartja kizártnak, hogy terrortámadás történt, és így is kezeli az eseményeket.

Hírdetés

A hírek szerint egy merénylőt meglőttek, majd letartóztatták a rendőrök. Az elfogott férfi huszonkilenc éves, floridai lakos. A rendőrség továbbra is nagy erőkkel nyomoz.

A legutóbbi hivatalos adatok szerint a támadásnak nyolc halálos áldozata és legalább tizenkét sebesültje van.

https://www.nbcnews.com/widget/video-embed/1085713475832

https://static01.nyt.com/video/players/offsite/index.html?videoId=100000005527787

(Kuruc.info – Mandiner nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »