Áll a bál Melbourne-ben

Hidegzuhanyként érte a játékosokat, amikor kiderült, hogy tömegével kell szigorított karanténba vonulniuk, és még edzés céljából sem hagyhatják el a szobáikat. Szombaton 47 játékosnak két hétre karanténba kell vonulnia Melbourne-ben, miután egy gépen utaztak koronapozitív személyekkel. A 47 játékos 14 napig nem hagyhatja el a hotelszobáját, egészen addig, amíg nem tisztázódnak a koronavírus-fertőzés gyanúja alól. A játékosok ez idő alatt edzéseken sem vehetnek részt – derült ki a szervezők közleményéből.

Vagyis a szóban forgó teniszezők – ha minden így marad – két hétig egyáltalán nem teniszezhetnek. Többen felháborodottságuknak adtak hangot közösségi médiás felületeiken, burkoltan arra utalva, becsapták őket, mert az utazást megelőzően egészen más információkat kaptak a szervezőktől – írja az Eurosport. A tiltakozó teniszezők szerint szó sem volt arról, hogy minden utasnak karanténba kell vonulnia, amennyiben a gépen koronavírusos személy tartózkodik.

Hírdetés

A charterjáratokat a Tennis Australia szervezte le, egészen pontosan 17 gépet indítottak hét országból. Mindegyik járat csak 25 százalékos kapacitással működött, hogy az utasok között tartani tudják a megfelelő távolságot, ennek megfelelően a gépen tartózkodókat is különböző csoportokra osztották. Két járaton – a Los Angelesből, illetve az Abu Dhabiból induló gépeken – több személy is pozitív koronavírus-tesztet produkált, ezért a szervezők a hatóságokkal történő konzultációt követően úgy döntöttek, mindenkire 14 nap karantén vár.

Közben az is kiderült, hogy az Abu Dhabiból induló járaton Bianca Andreescu edzője, Sylvain Bruneau fertőződött meg, aki minden érintettől elnézést kért. A feszültséget és a frusztrációt tovább növeli, hogy a szervezők – részben kényszerből – a topjátékosokat Melbourne helyett Adelaide-ben szállásolták el. A férfiak közül a top 3, vagyis Novak Djokovic, Rafael Nadal és Dominic Thiem, míg a nőknél Serena Williams, Naomi Osaka és Simona Halep került az újonnan létrehozott buborékba. A teniszezők szerint a topjátékosok azokhoz képest is lényegesen jobb feltételek között készülhetnek a versenyre, akiket nem zártak be 14 napra a szobájukba, és legalább naponta öt órát teniszezhetnek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »