Áll a bál az izraeli nemzetállam-törvény miatt

Áll a bál az izraeli nemzetállam-törvény miatt

Törökország a leghatározottabban elítéli az izraeli parlament által csütörtökön elfogadott nemzetállam-törvényt, amely a zsidó nép nemzeti otthonaként határozza meg Izraelt, és az arab nyelvnek hivatalos helyett különleges státust ad – írta Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő csütörtökön a Twitter-fiókján. Az Európai Unió aggodalmát fejezte ki a törvény miatt. Recep Tayyip Erdoğan államfő szóvivője hangoztatta: teljességgel lehetetlen elfogadni ezt a rasszista lépést, amely azt fejezi ki, hogy Izrael a palesztin népet nemcsak fizikai értelemben, hanem törvényesen is igyekszik kisöpörni saját szülőhazájából.

Hozzátette: Ankara nem ismeri el, hogy Izrael Jeruzsálemet mondta ki fővárosának, valamint elutasítja a zsidó állam azon törekvéseit is, hogy a palesztinok szisztematikus kiszorítása érdekében új településeket alakít ki és „apartheid államot” hoz létre.

Kalin hangsúlyozta: Törökország határozottan kiáll a palesztin nép nemzetközi jog adta jogainak védelme mellett és felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy reagáljon Izrael igazságtalanságára, amely „a világ szeme előtt történik”.

Az izraeli törvény az arab nyelvet hivatalosról különleges státusúvá minősítette le, ami mindazonáltal lehetővé teszi további használatát az izraeli intézményekben. Az alaptörvénynek számító jogszabály szerint „Izrael a zsidó nép történelmi otthona, és a zsidók kizárólagos nemzeti önrendelkezési joggal rendelkeznek benne”. A szöveg leszögezi, hogy „az állam nemzeti értékként tekint a zsidó telepek fejlesztésére, és bátorítja, illetve előmozdítja azok létrehozását”.

Hírdetés

Izraelben mintegy 1,8 millió arab él, ők teszik ki a 9 milliós lakosság 20 százalékát.

Az 57 muzulmán országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülését a közelmúltban az OIC soros elnökeként Törökország kétszer is összehívta. Tavaly decemberben Ankara az ellen emelte fel hangját, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosaként, idén májusban pedig azért, mert Washington Jeruzsálembe helyezte át izraeli nagykövetségét.

Maja Kocijančič, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője hangsúlyozta: az EU aggódik a jogszabály, illetve annak az izraeli-palesztin békefolyamatra gyakorolt kihatásai miatt.

Élesen bírálta a törvény elfogadását az Arab Liga is. Közleményében kiemelte: „Semmisnek tekintendő, s nem fogja szentesíteni az izraeli megszállást egyetlen olyan törvény sem, amelyet Izrael erővel akar kikényszeríteni”.

Rámi Hamdalláh palesztin miniszterelnök a törvényt Izraelnek az „apartheid politika legalizálására” tett kísérleteként jellemezte, és úgy fogalmazott, hogy ezzel a zsidó állam „az utolsó szöget veri be a kétállami megoldás koporsójába”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »