Bakács Tibor Settenkedő néhány éve lopott egy rúd szalámit. Nem megyét vagy állami vállalatot, mindössze egy rúd téliszalámit és talán némi sajtot. A hazai közvélemény kéjes élvezettel lincselte meg. A magyar emberek imádták azt látni, hogy a csávó, aki a tévében zsűrizett, aki – mellesleg tisztességes munkával – sok-sok milliót keresett, most nyomorultabb, mint bármelyikük. Nyomorult, mert éhes, és szánalmas, mert rajtakapták, amint megpróbált elsettenkedni egy rúd szalámival a kabátujjában.
Az eset tényleges tanulságát a mai napig nem vonta le senki: Bakács legfőbb hibája nem az volt, hogy nem valamelyik párt és szekta védelmében próbálta megdézsmálni a közvagyont, hanem az, hogy bocsánatot kért és bűnbánatot tanúsított. A közvélemény azokat a pszichopatákat kedveli, akik mindent tagadnak, akik visszavágnak, akik harcolnak, show-t csinálnak. Bakácsnak ellentámadásba kellett volna lendülnie: felelősségre kellett volna vonnia a multinacionális részvénytársaságokat, a kormányt, az őt kizsebelő bankokat, amelyek megfosztották egy élet munkájának gyümölcsétől, és ki kellett volna jelentenie, hogy ő mindössze igazságot szolgáltatott, elvette, ami jár. Ma az Országgyűlésben ülhetne, és alapjövedelmet követelhetne Karácsony Gergely oldalán, havi nettó nyolc kilóért.
László Petra esete ugyanennyire tanulságos. A déli határ Zrínyi Ilonája világraszóló gyűlöletkampány tárgyává vált, amiért elgáncsolt egy „menekültet”, aki annyira féltette önmaga és kisfia életét, hogy feleségét és többi gyermekét hátra is hagyta azon az életveszélyes helyen, ahonnan menekülni kényszerült. A gyermekével futó apa felrúgása ikonikus tett volt, amelytől elborzadt a világ. Az operatőrnő lelkében talán a bűntudat lángja pislákolt fel, és hallgatott. Aztán előállt egy rém kellemetlen magyarázkodással, amely szerint annyira rémült volt, hogy nem volt ura a tettének. A helyzet annyira kínossá vált, hogy László Petrát a Jobbik elbocsátotta az N1TV-től. Pedig ha beleáll és azt mondja, azoknak az országba özönlő bevándorlóknak nem volt útlevelük, ő pedig civilként a határőröket segítette, a határok védelme ugyanis minden magyar ember erkölcsi kötelessége, és újra megtenné, mert nem akar iszlám kalifátusban élni – nos, ha László Petra akkor így reagál, most ott pózolhatna a „nagy honvédő hősök”, Orbán Viktor és Toroczkai László oldalán. Talán a Jobbik listáján is kinézne egy befutó hely a nőnek, akit a hazátlanok ártatlanul meghurcoltak, pedig csak a határt védte.
A rossz példák után lássuk, hogy működik a válságkezelés, ha beállva közúti balesetet okozol, cserben hagysz, eljátszod az ellenzéki mártírt, aztán Andy Vajna enyves tenyerébe csapsz, és hazaviszed azokat a milliókat, amelyeket a közösen befizetett adóból a kormány a TV2-be pumpált. Most adjuk át a szót Stohl Bucinak, aki a hét végén már új barátnőjéről – egy újabb csodás és megismételhetetlen szerelem tárgyáról – nyilatkozik, és azt is elmeséli, hogy Alföldi Róbert, a balliberális kurzus élő lelkiismerete, az ő jó barátja „azt mondta, hogy szerinte nem szerencsés, hogy elmegyek oda dolgozni, de azt is hozzátette, ez kettőnk kapcsolatán semmit nem változtat”.
Nem szerencsés?! Erre a helyzetre, amikor Stohl segget csinál a szájából, amikor úgy veszik meg, mint egy amfetaminfüggő prostit a kocsisoron, amikor szembeköpi azt a balliberális művészvilágot, amelynek tagjai még az erkölcsi vákuum legmélyén is támogatták – erre a helyzetre hogy lehet azt mondani, hogy nem szerencsés?! Ez a kommentárja Alföldi Róbertnek, a hazai liberális értelmiség lelki vezetőjének?! Mondja azt, hogy mindenki pénzből él, te is, Bucikám – nincs ezzel semmi baj. Vagy mondja azt, hogy András, ez elfogadhatatlan! Csak azt ne mondja, hogy ez nem szerencsés!
http://mno.hu/
Zoknihoz szandált venni nem szerencsés, halhoz vörösbort rendelni nem szerencsés, ha azonban erkölcsi kérdésekről van szó, az nem szerencse, hanem emberi minőség kérdése. Alföldi Róbert természetesen továbbra is Stohl András barátja marad. Mi pedig maradunk feltétlen hívei – szól az üzenet a balliberális tudattalanhoz. Hiszen ami Alföldi Róbertnek nem büdös, afölött nekünk van-e jogunk fanyalogni? Már csak azt várom, hogy Alföldi rendezze végre meg azt a nagy kortárs drámát, amelyben Faust – szigorúan öltönyben és nyakkendőben – megigazul, és mennyei üdvösséget nyer a Mefisztóval kötött alkuja nyomán. Persze az is megoldás, ha befejezi az Orbán-rendszer démonizálását. Lehet választani a két lehetőség közül! Létezik-e vajon az a pont, ahol az urambátyámságot és a szekértábor-haverságot felülírja a konzekvens tisztesség?
http://mno.hu/
Till Attilához és Hajós Andráshoz képest az én szememben itt számos feltűnő különbség mutatkozik. Egyrészt Tilla és Hajós nem léptek át semmilyen határt, hanem rajtuk lépett át a NER, amikor felvásárolta a munkahelyüket; másrészt egyikük sem pózolt a Magyar Narancs címlapján azzal, hogy ordítana, de nem mer, meg hogy erkölcsileg mennyire vállalhatatlan volna, ha aláírna a TV2-höz; harmadrészt Tilla értékes filmeket ír és rendez, Hajós pedig értékes közéleti szerepet visz. Ha mindezt a NER finanszírozza, nem ejtek könnycseppeket. Stohl Buci kapcsán viszont nem nagyon látszik, hogy az adóforintok lapátolásával rajta kívül ugyan ki jár jól.
Hogy miként zajlik az önsajnálat és a pénzért való siránkozás egy született profi előadásában? Hát biztosan nem úgy, hogy „éhes voltam, és hibáztam: elvettem azt a rúd szalámit”. Stohl Buci inkább elmondja a sok prolinak, hogy neki másfél milliót meg kell keresnie minden hónapban, és akkor van nullán, ugyanis ennyi a rezsije. Hisz van itt devizaadósság, gyerektartás, bizonyára autólízing, vagy épp a vadásztársaság tagdíja. Ezzel a hencegéssel már senkinek sincs baja: úgy élek, mint ti hatszor – vagy inkább tucatszor. Érzi is a szegény proli, hogy ez a Buci már akkora nagy ember, hogy nincs joga ítélkezni fölötte. Sebaj, ott a szalámis Bakács.
Pedig Alföldi elmondhatná Stohlnak, hogy amíg ült, feltámadt az ingatlanpiac: el lehet adni a házat. Lehet takarékosabban élni. Azért még az is egész emberi élet, ami havi egymillióba kerül. Persze sok minden nem fér bele, ami egy olyan nagy művésznek, mint a Buci, alapból jár, de ezzel megválthatná anyagi, művészi és politikai függetlenségét, egész életének szabadságát. De Alföldi csendes. Éppen úgy, mint az őszödi beszéd vagy a rendőrattak idején.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.21.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
