Alex Soros beszólt nekünk

Alex Soros beszólt nekünk

„Orbán megbolondult, mániákus lett”. Ezt üzeni nekünk Soros György politikai örököse. Alex fiúgyermek szerint „Magyarországon nincs többé ellenzék vagy szabad média” sem. A kedves papa ellen meg antiszemita kampány folyik Budapesten és Izraelben is, mert Orbán Viktor nyilván fasiszta, Benjamin Netanjahu miniszterelnök meg „rossz zsidó”. Vegyenek egy mély lélegzetet…

Tinédzser koromban sok lehetőséget láttam volna abban, ha milliárdos csemete lennék. Nem tűnt túl kellemetlen pályaképnek. Azonban bármerre tekintettem körbe, a családban mindenki fizetésből élt, amiért megdolgozott.

Az sem merült fel – nemhogy markánsan, de a felhőkben sem -, hogy bárki szeretne létrehozni egy alapítványt, amelyből én ide-oda beruházok, kamataiból igen jól élek, és jut még belőle látványosan hivalkodó hobbikra is. Amúgy meg „munka” címszó alatt nem csinálok semmit.

Ehhez Alex Sorosnak kell születni. Meg egyfajta neveltetést sem árt kapni – amennyiben a „neveltetés” kifejezést ugyanúgy értjük. A jó Alex az izraeli Jediót Ahronótnak adott interjújában mondta, hogy ő csak évi rongyos – az ő megfogalmazásában „viszonylag szerény” – három millió dollárt költ az „ottani politikai folyamatokra”, és minő dráma: voltak veszteséges befektetései is.

Ezt az egészet csak a fiatalember jellemrajzának kellő értelmezése okán írtam le.

Abba nagyon nem akarok belemenni, hogy Alex lányokat, fiúkat, ebihalakat vagy kis-ázsiai tavi teknősöket kedvel-e jobban. Látjuk, hogy vannak „barátai”. De ez magánügy. Nem járunk össze, és reményeim szerint ez örökké így is marad. Tudtommal közös ismerőseink sincsenek. Ez is maradjon ekképpen.

Múltkor megkérdeztem Gusztáv urat, aki a világ alighanem legelszántabb kertésze, hogy ismeri-e az Alex Sorost? Ő azt mondta, hogy ilyen nevű növény nincs, de igény sincs rá, meg úgy általában se fárasszam már efféle kreténségekkel munka közben.

Amennyiben Alex Soros is ezt az álláspontot képviselné, szép lenne a világ. Én nem megyek a villájába, ő nem jön Magyarországra. Nekem a degenerált életéhez semmi közöm, ő is kerülje az én köreimet.

Hát ez sajnos nincs így.

Hírdetés

Azt gondolom, elhiszik, én nem leskelődök a villájánál – nincs az az amerikai kormányzat, amelyiktől én valaha vízumot kapnék. Speciel nem is kérnék.

Alex Soros viszont belebeszél a hazám ügyeibe. Kioktat. Sőt, figyelmeztet is.

Az említett interjúban elmondja a fentebb olvasott szavakat. Mármint, hogy Orbán diktátor, gyerekeket eszik liberális libasült mellé, stb, stb… Aztán közli azt is, hogy nálunk antiszemitizmus van. Később – egy érdekes fordulattal – az izraelita vallás mindentudójává válva jelzi: van neki megfelelő jó zsidó, és rossz zsidó is.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök például az utóbbi kategóriába tartozik, mert nem támogatja a „Papa” működését, sőt, még Orbánt is demokratának tartja. Hát ezzel kiírta magát a Soros család házi… Mijéből is? Idéznék akár Talmudot is. De maga Soros György mondta többször, hogy nem érdekli „Az”, neki a „Nyílt Társadalom”, a pénz a mindenható. Attól, hogy a kölyköt most erre a „vallási” tematikára állította, a lényeg nem változik.

Később mondott még valamit ez a kitűnő örökös: „nem minden esetben ellenezzük a katonai erő alkalmazását, például Apával támogatták a NATO koszovói beavatkozását, az alapítványunk együttműködött Afganisztánban az ottani hadsereggel.”

Ez a cikk itt ért véget.

fotó: wallstreetjournal.com

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »