Nem fogok úgy viszonyulni az „aleppói” eseményekhez, mintha megérintenének.
Egy pillanatra sem. Az általános, nagy emberi szenvedés részeként tekintek rá, vagyis nem engedhetek a kulináris nyugati erkölcs megnyilvánulásainak azzal, hogy mélységes fájdalmamat, együttérzésemet fejezzem ki.
Az erkölcs-export tömegcikkei azok a „riadt”, „ámuldozó”, twitter- és facebook-bejegyzések, a fontoskodó, rossz ízlésű esszéisták morgása (stb.) mind-mind a sajátos európai rossz közérzet irritáló végtermékeiként jelentkeznek. Hódolat, áldozat bálványozott ideának: az emberiség egy és testvéries. Ezzel szemben a valóság: az emberiség csak a legelemibb, a keletkezés szintjén egy, erkölcsi lehetőségeiben, tartalékaiban egyáltalán nem. Ugyanis: az emberiség nem testvériség, hanem a totalitás poklába vetett daimónok minden képzeletet felülmúló tömege.
Mindaz, ami Szíriában megtörtént: a polgárháború, a vérfürdők, kéjjel végrehajtott tömeggyilkosságok végeláthatatlan sora a harmadik világ, az utolsó, még regnáló régi típusú despotikus diktatúrák és az iszlám bosszúja a nyugaton. A bosszú, ami minden alkalommal önpusztító őrjöngésig fajul, ha az iszlám találkozik (vagy társítani próbálják) a „demokrácia vívmányaival”. Bosszú, az elmúlt két évtized amerikai (össznyugati) külpolitika vereségeiért, a Bush-család olajsejk-rezervátumaiért, a demokrácia-exportért, a külsőségekben prűd, ugyanakkor végtelenül dekadens nyugat „erkölcsi felháborodásaiért”, az új évezred elnöke, a béke Nobel békedíjas Obama és az őt körülünneplő „Európa” undorító gyávaságáért, tétlenségéért, hazugságaiért, az állandó török agresszióért, brutalitásért és irigységért, Putyin posztszovjet „revíziójáért”.
Számoljunk le a baloldali, forradalmi propagandával és nevezzük háborúnak azt, ami Szíria területén zajlik. A napjainkban, a Szíriában végleg kifulladó, a nyugati titkosszolgálatok által szervezett, félbehagyott „Arab Tavasz” nem a szükségszerű diktatúrák felszámolását, a nyugat számára „kedvező” átrendeződést hozta magával (egyértelmű, hogy a háború eredeti célja Szíria újrafelosztása volt Katar = al-Nuszra, Szaúd-Arábia = Daesh és Törökország gazdasági érdekei mentén), hanem az iszlám fundamentalizmus behatolását a keletkező hatalmi vákuumba.
Az iszlámot megzabolázó diktatúrák szétverése volt a főbűn. Az „Arab Tavasz” és véres következményei a nyugati „vezetők” és a körülöttük élősködő „szakértők”, „tanácsadók” társadalommérnöki gőgjének, manipulációjának a végeredménye. Sokak számára talán rossz hír, de a gyűlölt, tömeggyilkosnak titulált Asszad, a Közel-Kelet tipikus reálpolitikusa. Ezekben az országokban a szegénységből fakadó, a nyugati jóléttel szemben érzett gyűlöletet, az iszlám radikalizmust kezelni kell, kezdeti formájában, azonnal eltaposni. A vérbe fojtott tüntetések, a brutális elnyomás, a teljes kontroll szükségszerű tényezők egy olyan térségben, ahol szinte minden ember a periféria tudatállapotában él, és többet akar, mint ami jár neki.
Igen, a Közel-Keleten, mélyen az iszlámba ágyazva csak diktatórikus módszerekkel kézben tartott hatalom lehet sikeres, kiszámítható. Írom mindezt Izrael támogatójaként úgy, hogy mélyen megvetem az iráni ajatollahnak hűségesküt fogadó libanoni, síita Hezbollahot, az Aszad körül (az oroszok, a kínaiak támogatásával) felálló iszlám koalíciót. Mégis: az Aszad-rendszerhez hasonló „diktatúrákat” működésben kell tartani (békén hagyni, nem beavatkozni, nem moralizálni), ha hosszútávon is tárgyalóképes, „önálló” államokat szeretnénk látni és nem apokaliptikus látomásoktól túlfűtött szalafita/vahhabita hordákkal lőtávolságba kerülni.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
