Áldás a melegekre? Lázadoznak a német papok, egyházi engedetlenségre szólítanak fel

Áldás a melegekre? Lázadoznak a német papok, egyházi engedetlenségre szólítanak fel

Senki sem várt ekkora ellenállást, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Mostanra több mint kétezer német katolikus pap és egyházi személy tiltakozik a Vatikán múlt hétfői rendelete ellen. A Hittani Kongregáció által kiadott, Ferenc pápa által is aláírt dekrétum szerint a katolikus papok nem adhatnak áldást az azonos nemű párok kapcsolatára. Ha ezt mégis megteszik, az nem tekinthető érvényesnek.

A német katolikus egyház hagyományosan nem szokta lelkesedéssel fogadni a római döntéseket, az azonos nemű párok áldásának megtagadása azonban új szintre emelte az amúgy is mélyülő német-vatikáni konfliktust. Az ellenállást a hammi katolikus pap, Bernd Mönkebüscher és a Würzburgi Egyetemen szolgáló Burkhard Hose teológus indította – egyenesen egyházi engedetlenségre szólítanak fel:

A tiltakozáshoz a papság tagjain túl már számos egyházi vezető, püspök és több mint 200 teológus professzor csatlakozott. Bamberg érseke, Ludwig Schick a vasárnapi szentbeszédében tüntetőleg kijelentette, hogy Isten áldását nem csak családoknak kérik, hanem az egyedülállóknak is, valamint azoknak is, „akik maguknak más együttélési formát választottak.” A limburgi püspökség a Facebook-oldalán szivárványos keretet állított be a székesegyházat ábrázoló profilképéhez.

Franz-Josef Overbeck esseni püspök az egyházmegye minden egyházközösségéhez intézett pénteki levelében felszólított arra, hogy az egyház forduljon komolyan és mélységesen elismerően a melegek és leszbikusok felé. Drezda püspöke, Heinrich Timmerevers kiábrándítónak nevezte a vatikáni levelet. Franz-Josef Bode osnabrücki püspök szerint már többször bebizonyosodott, hogy amikor Róma egy bonyolult ügyet egy ilyen egyszerű módon akar elintézni, az nem lezárja a kérdést, hanem csak feltüzeli a kedélyeket. A mainzi püspök, Peter Kohlgraf szerint az egyház nem hagyhatja figyelmen kívül a tudományos tényeket. Andreas Sturm speyeri püspöki helynök a Facebookon azt írta a vatikáni döntésről, hogy az „sokkolta és megdöbbentette”.

Szokatlanul erős a felháborodás a hittudományi életben is. A Münsteri Egyetem munkacsoportja által kiadott közlemény, amelyet több mint 200 teológus írt alá, azt kifogásolja, hogy a Hittani Kongregáció nyilatkozatából hiányzik a teológiai mélység és az érvelés pontossága. Nyilatkozatukat a német kollégáikon kívül holland, osztrák és svéd teológusok is aláírták.

A német egyházmegyék eltérő módon állnak az azonos nemű házasságokhoz. A püspökök egy része engedélyezi a kapcsolatot megáldó szertatásokat, ezekről pedig akár az egyházi körlevelekben is beszámolnak. Más püspökök szigorúan tiltják és büntetést szabnak ki a mégis áldást adó papokra.

Hírdetés

A limburgi püspök, a Német Katolikus Püspöki Konferenciát vezető Georg Bätzing az elmúlt hónapokban igyekezett az azonos nemű párok áldását rendezni. Elismert teológusokat kért fel a kérdés megvitatásra, a 38 fő közül 32 nyilatkozott pozitívan az áldás lehetőségéről, hatan úgy vélték, az összeegyezhetetlen az egyházi tanítással. Miután ennyi munkát fektettek a megoldásba, a vatikáni döntés után jelezte:

A vatikáni döntést nem csak a német katolikusok fogadták felháborodva, Ausztriában és Belgiumban is éles kritikákat fogalmaztak meg az áldás megtagadásával kapcsolatban, ahogy a Fülöp-szigetektől kezdve Új-Zélandig szintén csalódottan fogadták. Bécsben két templomra a szivárványzászlót is kifüggesztették.

A vatikáni álláspont azonban túlmutat az egyházjogi kérdéseken – hiába létezik ugyanis az egyenlő házasság Németországtól kezdve Írországon át az Egyesült Államokig, sok helyen nem házasodhatnak az azonos nemű párok. Olyan országokban, mint Lengyelország, még a bejegyezett élettársi kapcsolat sem létezik, azaz az állam sem ismeri el jogilag; egyes afrikai országokban pedig még magát a homoszexualitást is börtönnel büntetik. A több mint egymilliárd hívőt számláló katolikus egyház ezért még ha akarna, akkor sem tudna az egész világon érvényes és elfogadható döntést hozni az azonos nemű párok megáldásáról.

Hunhír.info – Humen


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »