A jelenet szimbolikus és szürreális. Amerikában játszódik, a marylandi Bethesdában. Egy tér közepén termetes fekete asszonyság, körülötte fehér birkanyáj, amint hűségesküt tesz a feketéknek.
A fehérek magasba emelt kézzel, kiguvadt szemekkel, révültbe esve himbálóznak, így fejezve ki alávetettségüket fekete uraiknak és parancsolóiknak. Tipikus rituális ceremónia, mintha csak egy karizmatikus gyülekezet istentisztelete zajlana egy vidám vasárnap. Valójában egy új világvallás bontogatja szárnyait, amely a feketék iránti hódolat köré szerveződik a kereszténység modernizációjaként. A fehér öngyűlölet és a feketék imádata csak a bigott ateisták számára lehet furcsa és visszatetsző, mert a világ irracionális jellegénél fogva a vallások is irracionálisak. A négerimádat új vallásában az ember „bűnös természetét” újrafogalmazzák „fehér kiváltságként”, és így a fehérek új módon fejezhetik ki a bűntudatukat, amely abból ered, hogy fehérnek születtek, és az őseik elkövették az összes elképzelhető és elképzelhetetlen történelmi bűnt más rasszok és etnikumok ellen (gyarmatosítás, rabszolgaság, holokauszt, apartheid stb.). Márpedig a bűnök sohasem évülnek el. Apáról fiúra szállnak. Legalábbis a fehérek esetében. Kizárólag az övékében.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a fehér ember nem azért boldogult történelmileg az életben, mert másokkal ellentétben képes volt rá, hanem mert az általa teremtett rendszerszintű rasszizmus érdemtelenül előnyhöz juttatta más emberfajtákkal és etnikumokkal szemben – a saját országaiban. Sőt mi több, még ha nem is aktívan rasszista, és nem gúnyolja mondjuk a feketéket, vagy nem kuncog cinkosan, amikor mások teszik ezt, akkor is bűnös rasszista „mikroagressziók” elkövetésében. Akár öntudatlanul is. Amikor például egy falkányi bizalomgerjesztő fekete gangszta-repper jön vele szemben kapucnis dzsekiben, totyakos gatyában, baseballütőket lóbálva egy sötét külvárosi sikátorban éjfél után, és ő ösztönösen szükségét érzi, hogy átmenjen a túloldalra attól tartva, hogy baja eshet, holott csak tüzet kérnének tőle. Maga az a tény, hogy inába szállt a bátorsága láttukra, újabb bizonyíték veleszületett rasszizmusára és előítéletességére. Egyúttal pedig alapos indok bűnbánatának szükségességére. És hogy miként róhatja le?
Egyszerűen csak meg kell hajolnia a feketék előtt, lehetőleg minél mélyebben, de még jobb, ha a szentatya inspiráló példáját követve tüntetőleg a lábukat csókolgatja köztereken. Ez a haladó fehér népszokás már George Floyd mennybemenetele előtt is dívott Nyugaton, azóta meg egyenesen járványos méreteket öltött. A társadalmi erényfitogtatás (virtue signalling) és önfényezés ezen új módszerével „fehér csicskaként” kimutathatja határtalan együttérzését és teljes alávetettségét irántuk, legalább lelkileg felszabadítva őket a rasszista elnyomás alól, ami abban nyilvánul meg, hogy időről időre börtönbe kerülnek bűncselekmények elkövetése miatt, amelyeket csak azért követtek el, mert a fehérek elnyomják őket. Rituális hajlongással és négerláb-csókolgatással megválthatjuk fehérségünk és fehérként való létezésünk terhét, közelebb kerülve a feketék spirituális tisztaságához. Feketeségük, fekete bőrük, fekete lényük ártatlansága kisugározhat ránk is, eredendő bűntelenségük lemoshatja rólunk fehérségünk eredendő bűnét.
Mivel a fehér ember új megváltója a néger, logikus módon minél többet kell belőle importálni Afrikából, hogy lehetőleg minden fehér családba jusson belőle legalább egy, hiszen a vele való bensőséges kapcsolat révén a fehér ember szó szerint is „internalizálhatja” a négerimádat hitélményét, és így könnyebben részesülhet a néger általi megválás kegyelmében. Elvégre maga a szentatya volt az, aki feneketlen bölcsessége legmélyéről urbi et orbi kinyilatkoztatta, hogy minden migráns (alias néger) egy-egy találkozási alkalom Jézussal. Ami azt illeti, a napokban pár ezer fehér nem éppen így képzelte el ezt a felemelő élményt, eléggé el nem ítélhető módon az életüket és a javaikat próbálva menteni tőle Amerika- és világszerte. Némelyek sikertelenül. Hogyan is lehetne másként, amikor a fehérellenes rasszizmussal, a fehér genocídiummal szembeni minden ellenállási kísérletet már a csírájában elfojtják azzal, hogy „rasszistának”, „nácinak”, „fajgyűlölőnek” bélyegzik az ellenálló fehéreket? Hogyan is védekezhetnénk a fehérek elleni kulturális és fizikai támadásokkal szemben, amikor minden ellenállási kísérletet nyomban megszégyenítenek, nemcsak kívülről, maguk a támadók, hanem belülről is, a támadók fehér kollaboránsai?
Az áruló balosok nem azért vannak offenzívában, mert a programjuk és a propagandájuk annyira briliáns, hanem mert képesek és hajlandók is „való világi” konzekvenciákkal sújtani bárkit, aki nem követi az ortodox pártvonalat. Nem is próbálják palástolni erőszakosságukat, a forradalmi harc elengedhetetlen módszerének tartva azt. Röhejes módon a jobbosok abba a tévhitbe ringatják magukat, hogy az ellenségük hatalma hazugságokon alapul, így egy szép napon önmagától fog összeomlani anélkül, hogy bármit is tenni kellene ellene, holott minden egyes nap csak újabb bizonyíték a balosok meztelen erőszakára.
Minek kellene még történnie, hogy a nyugati jobboldal végre ráébredjen a valóságra? Konkrétan arra, hogy miközben gyáván behódol a baloldal világnézetének, és vele versengve üldözi a fehér fajvédelem rémképét, sőt szánalmasan azt bizonygatja, hogy a balosok az igazi rasszisták, ideológiailag pedig kizárólag a komprádor burzsoázia adózási privilégiumait tartja megvédendő konzervatív értéknek, eközben a vörös antifasiszták és fekete biológiai tömegpusztító fegyvereik minden egyes utcai felfordulás nyomán egyre erősebbek és szervezettebbek lesznek, tudatosan készülve a végső leszámolásra.
Először eljöttek a nagyvárosokba, de én nem törődtem vele, mert az nem az én városom volt. Aztán eljöttek a külvárosokba, de nem törődtem vele, mert az nem az én külvárosom volt. Aztán eljöttek a szomszédságomba, de nem törődtem vele, mert az nem az én házam volt. Aztán eljöttek a házamba, de nem törődtem vele, mert az nem az én szobám volt. Aztán bejöttek a szobámba, de nem volt mit tenni, mert egyedül maradtam… Jelenleg ez a fehér átlagember mentalitása a lecserélését célzó globális faji háborúban, amelynek a legutóbbi ütközetei George Floyd nevében zajlottak. Puszta túlélése függ tőle, hogy ugyanez lesz-e a jövőben is.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
