Alaptörvény-módosítás menekültügyben?

Alaptörvény-módosítás menekültügyben?

Kormányzati szinten felvetődött a honvédség bevetése a déli határon, ehhez pedig akár az alaptörvény módosítására is szükség lehet – értesült lapunk. A hadsereg bevetését a Jobbik is szorgalmazza: az ellenzéki párt azt vizsgálja, erre hogyan lenne lehetőség. Szerbiába egyébként egyetlen nap alatt hétezer migráns érkezett, akik várhatóan hamarosan a magyar határig is eljutnak.

Felvetődött a kormányban a honvédség részvétele is a migrációs helyzet kezelésében – értesült kormányközeli forrásokból a Magyar Nemzet. Információink alapján a kabinet mérlegelte ezt a lehetőséget, amelyhez akár az alaptörvény módosítására is szükség lehet. A lapunk által megkérdezett, név nélkül nyilatkozó szakértők szerint nem egyértelmű, hogy békeidőben a honvédséget be lehet-e vetni ilyen feladatra, vagy szükség van-e az alaptörvény módosítására. Az alaptörvény szövege szerint ugyanis Magyar Honvédség feladatai közé tartozik a határaink katonai védelme. A migrációs helyzet ugyanakkor nem egyértelműen katonai beavatkozást igényel. Egy másik vélemény az, hogy kétharmados parlamenti döntés is elég lehet a honvédség itthoni bevetéséhez rendkívüli állapot vagy szükségállapot elrendelése nélkül.

A Jobbik éppen tegnap vetette fel gyakorlatilag ugyanezt. Volner János, a párt alelnöke arra hivatkozott, hogy az egyre erőszakosabbá váló illegális bevándorlókkal szemben kell megvédeni a határt, és attól tartanak, a rendőrség kevés a hatékony fellépéshez. Az ellenzéki politikus is arra hivatkozott, hogy az alaptörvény kétharmados felhatalmazás esetén szükséghelyzetben lehetővé teszi a honvédség bevetését Magyarország területén, és ez nem jelent rendkívüli állapotot.

Rendkívüli állapot Macedóniában

Nem is lenne Európában példa nélküli a hadsereg bevetése a határokon. Macedóniában a múlt héten rendkívüli állapotot rendeltek el, hogy fegyveres erővel védeni tudják a görög–macedón határt, igaz, ott nem jártak túl nagy sikerrel. Több ezer migráns áttörte a kordont hét végén, azóta pedig látszólag gond nélkül engedik át ismét a hatóságok a Görögországból érkező menekülteket Macedónia területére. Még pótlólagos vasúti kocsikat és buszokat is forgalomba állítottak, hogy felgyorsítsák a migránsok áthaladását az országon. A bevándorlók Macedóniából Szerbiába mennek. Csak vasárnapra virradóan hétezernél is többen érkeztek az ország déli részére. Többségük pedig várhatóan hazánk felé veszi az irányt, hogy bejusson az Európai Unióba. Az elmúlt időszakban már naponta ezernél is több illegális bevándorló érkezett hozzánk, most viszont feltehetőleg azzal kell számolni, hogy rövid idő alatt – akár egy-két napon belül – ez a több ezer ember érkezik meg a magyar határra. Lapunk kereste a Belügyminisztériumot annak kapcsán, hogy készülnek-e külön a várható rohamra, ám lapzártáig nem kaptunk választ.

Hírdetés

Pintér rábólintott a határvadász egységekre

A tárca annyit közölt, hogy Pintér Sándor jóváhagyta az országos rendőrfőkapitány elgondolását a határvadász egységek felállításáról, és azt kérte Papp Károlytól, hogy intézkedjen a szakmai, logisztikai feladatok részletes kidolgozására. Az országos rendőrfőkapitány két napon belül ad majd tájékoztatást. Lapunk korábban kereste az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy a déli határra vezényelendő több ezer rendőrt honnan fogják átcsoportosítani, és nem fognak-e hiányozni eredeti szolgálati helyükről, ám erről részleteket csak a végső döntés megszületése után közölnek.

Trócsányi László igazságügyi miniszter közben a Szegedma hírportálnak adott interjújában azt fejtette ki, hogy az európai menekültügyi szabályozás recseg-ropog, ráadásul az uniós törvényhozás menete bürokratikus. Szerinte akár egy-két évig is eltarthat egy új menekültügyi kódex kialakítása, és bár ebben hazánk aktívan közreműködik majd, a migrációs problémára most kell választ adni. – Magyarországnak ezért lépnie kellett, mert migrációs válság, menekültügyi szükséghelyzet alakult ki ebben a térségben – fogalmazott a miniszter.

Több mint 130 ezren folyamodtak menedékjogért

A migrációs nyomás itthon gyakorlatilag változatlan. Csak vasárnap 1245 illegális határátlépővel szemben intézkedtek a rendőrök, legtöbbjüket – 1199 illegális bevándorlót, köztük 117 gyermeket – ezúttal is Csongrád megyében tartóztatták fel. Az idén menedékjogért folyamodók száma hétfőre már meghaladta a 130 ezret. A Magyar Hírlap információi szerint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal összesen 485 munkatársat vesz fel a megnövekedett migráció miatt.

A kiskunhalasi menekülttáborban elvetélt egy terhes nő – hangzott el a TV2 Tények című híradójában. A csatorna birtokába került hangfelvételen egy nő arról beszélt, a tábor dolgozóitól kért segítséget az édesanyának, akinek veszélyben volt az élete a vetélés miatt. Csak akkor hívtak orvost hozzá, amikor már erősen vérzett.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »