Alaposan megszenvedett Bősön, de továbbjutott a DAC Elek Zoltán2025. 09. 24., sze – 17:35 Bős |
A labdarúgó Slovnaft Cup 3. fordulójában a harmadik ligában szereplő Bős meg tudta nehezíteni az élvonalbeli DAC dolgát, amely nagyon nehezen harcolta ki a továbbjutást.
A hazaiak kezdőjében is több ismerős névvel találkozhattak a futballkedvelők, Szőcs László csapatkapitány mellett Lénárth Tamásnak, Zsigmond Kevinnek és Méry Tamásnak is bizalmat szavazott a vezetőedző. A túloldalon Branislav Fodrek belerotált a legjobb tizenegyébe, de az első perctől a pályán volt Nemanič, Kapanadze, Blaško, valamint a sérüléseikből felépülő Kacsaraba és Herc is. A kapuban a német Bartels kezdett, akit a lelátón néhányan a neve miatt, egy vb-győztes franciához, Fabian Bartezhez hasonlítottak.
Az eső ugyan nem állt el teljesen a kezdésre, de mivel a helyiek a két kapu mögött sátrakat állítottak, a szurkolók többsége nem ázott a Parkerdei stadionban. A csapatok bevonulása előtt természetesen a Nélküled is elhangzott, ekkor már elfoglalták helyüket a dunaszerdahelyi ultrák is.
A labdát, a Ferencváros mérkőzéseihez hasonlóan, Bősön is egy fűnyíróval szállították a kezdőkörbe, igaz, ott egy szakembernek folyamatosan sétálni kell az eszköz mellett, hogy irányban tartsa azt. A Csallóközben viszont úgy tűnt, modernebb a technika, legalábbis távolabbról is lehetett irányítani a járgányt.
Először a 9. percben hördült fel a közönség, amikor Tóth ment el a jobb oldalon, de középen nem sikerült jól érkezni a csapattársainak. Mezőnyben a DAC-nál volt többet a labda, de a mérkőzés elején nem jutottak el nagy helyzetig. Az elsőt viszont ki is használták a 12. perc végén. Modesto lépett meg a bal oldalon és tanári labdát kapott, a beadására a röviden Gagua érkezett és a kapuba lőtt, 0:1.
Eltűnt a különbség
Ez meghozta a szokásosnál csendesebb dunaszerdahelyi tábor hangját is, de csak néhány percre. A 23. percben kis híján megjött az egyenlítés, Méry beadását Szőcs fejelte a felső lécre, az ismétlésnél pedig Bartels védett. Felbátorodtak a hazaiak, és egy kis időre eltűnt a két osztálynyi különbség a csapatok között.
A félidő végén adódott lehetőség itt is, ott is. A leglátványosabb ellenben a hazaiaké volt, amikor Szőcs becsúszása után Zsigmond osztott ki egy kötényt, amivel Méry került helyzetbe, de Bartels védett.
A helyzetek közt nyugodt mederben zajlott a mérkőzés, így szóba kerülhetett a MOL Arénában is sokszor halk DAC-tábor körében Dembélé rúgótechnikája, Djibril Cissé és Sylla frizurájának hasonlósága, a szurkolók gyerekkori fociélményei, de a szombati DAC–KFC is. Utóbbi annál is inkább, mivel a lelátón ott volt a komáromiak néhány stábtagja és középpályásuk, Németh Tamás is, valamint jelen sorok többek között közvetlenül Damir Redzic és a sárga-kékek keretből kimaradó játékosai mellett íródtak.
Izgalmas végjáték
A második félidőre az 1638 néző között előkerültek a hangos, dobbal felszerelt bősi drukkerek, de lelkesebbek voltak a vendégszurkolók is.
Egy óra játék után egyre többször érkeztek az utolsó pillanatban a bősi mentések. Ollári védéseinél pedig rendre járt a taps nem csak a lelátón, de a labdaszedők részéről is. Negyedórával a vége előtt kis híján összejött a hazai egyenlítés, de Bartels nagyot mentett Zapicsenko elől.
A végjáték meglehetősen izgalmasra sikerült, a hazaiak mindent beleadtak egy-egy támadásnál, ráadásul a szerdahelyiek is kényelmesre vették a figurát, így csak egy-egy védésnek és blokkolásnak volt köszönhető, hogy nem sikerült egyenlíteniük Lászlóéknak. Gueye a 84. percben eldönthette volna a találkozót, de Ollári újra nagyot védett.
A lelátón mindenki elismeréssel illette a munka mellett focizó bősieket, Ouro pedig rendkívül elégedetlen volt társai teljesítményével, főleg, hogy véleménye szerint könnyen engedték helyzetbe Méryéket. Az utolsó két-három percben egy szabadrúgás után beszorították ellenfelüket a hazaiak, ám a beadásokat Kacsarabaék rendre kifejelték.
A hosszabbításban még Ollári ívelhetett fel egy szabadrúgást a pálya felétől, amikor már Redzicék is csak kínosan mosolyogtak és reménykedtek, hogy csapattársaik kihasználják magasságbéli fölényüket. Végül Bartels fogott meg egy csúsztatást, ezzel megmentve csapatát a büntetőpárbajtól.
Maradt a 0:1.
A Bős méltó ellenfele volt a dunaszerdahelyieknek, akik nagy erőfeszítések árán jutottak be a kupa negyedik fordulójába. A hazaiak megérdemelték volna, hogy büntetőpárbaj döntsön.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


