Alapjogellenes az "érzékenyítés" – az Egyetemi Ellenállás várja a jogesetekről szóló bejelentéseket

Egyetlen, az oktatáshoz közel álló konzervatív szervezetként mozgalmunk kötelességének tekinti, hogy ne csak az egyetemistákkal törődjön, hanem a fiatalok minden korosztályának segítséget nyújtson! Felhívjuk azon gyermekek szüleinek és azon idősebb diákoknak a figyelmét, akiket akaratuk ellenére érzékenyítettek valamilyen abnormális szexuális magatartás irányába, hogy ez teljesen alaptörvény-ellenes! – írja közleményében az Egyetemi Ellenállás vezetősége, alább a folytatás.

Az Egyetemi Ellenállás honlapján van lehetőség a jogesetek bejelentésére, abban az esetben is, ha valakit vélt, vagy valós vallási vagy nemzeti-hazafias politikai meggyőződése miatt ér diszkrimináció az oktatási intézményekben.

A szexuális deviációra nevelő “érzékenyítések” az Alaptörvény alábbi pontjai alapján jogellenesek:

Az Alaptörvény kimondja, hogy a gyermeknek joga van a születési nemének megfelelő neveltetéshez, illetve a szülőnek joga van megválasztani a gyermek nevelésének irányvonalait.

XVI. cikk:
(1) Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.
(2) A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.

Továbbá az Alapvetések L) cikkében meghatározottakkal is szembe mennek a szivárványcsaládok meglétét és a homoszexuális párkapcsolatokat propagáló “foglalkozások”:

Hírdetés

(1) Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.

A magyar felsőoktatásban teljesen általánossá vált az az alaptörvényt semmibe vevő gyakorlat, miszerint a hallgatóknak kötelezően részt kell venniük LMBTQP-“érzékenyítéseken”. Az általános és középiskolákban sem sokkal jobb sajnos a helyzet. Ezen – deviáns, egyébként nyíltan Soros-szervezetek jelenlétével vagy szervezésével történő – érzékenyítésekre kényszerített résztvevőket homoszexuális szerepek felvételére kötelezik, több esetben transzneműek adnak nekik elő, továbbá, ha a diák kifejezné nem tetszését, akkor a túlérzékenyített pedagógusoktól retorzióra számíthatnak.

Tényként kezelhetjük, hogy a homoszexualitásnak és a különböző deviációknak van veleszületett formája, ugyanakkor ez csak a közösségük nagyon kis részére igaz. A deviánsok nagyobb része az erőltetett LMBTQP-lobbi hatására sajátította el a normalitással szembemenő hajlamot, ugyanis a gyermek viselkedési minták alapján (főleg, ha azt sokat sulykolják bele) természetével nem összeegyeztethető tulajdonságokat szerezhet, vehet fel, főleg, ha erre még a társadalom is nyomást gyakorol.

Az érzékenyített egyetemistákat főleg mozgalmunk soraiba várjuk, így jelen közleményünk leginkább az általános és középiskolás diákok szüleihez és a középiskolás diákokhoz szól! Nyomatékosan megkérjük a szülőket, hogy ne csak arról érdeklődjenek gyermeküknél, miután hazaért az iskolából, hogy hányas lett valamelyik dolgozata, hanem beszélgessenek vele az osztályfőnöki órákon történtekről, térjenek ki arra is, hogy szó esett-e bármilyen szokatlan témáról. Ugyanis az LMBTQP-lobbit a legtöbb általános és középiskolában szexuális felvilágosítás címén csempészik be az osztályokba, és nem nyílt “érzékenyítésként”; számos intézményben előfordul már az a gyakorlat is, hogy a “túlérzékenyített” liberális osztályfőnök lobbista szervezeteket hív be, és velük tartatja meg a gyermekek szexuális felvilágosítását (már ha azt lehet annak nevezni), a fiatalok e tekintetben való fejlődésének megzavarása ilyesfajta programokkal egyenesen bűncselekménynek minősül. Itt kell hozzátennünk, hogy az utóbbi időben bevett szexuális felvilágosítások, melyek még ha nem is tartalmaznak deviáns eszméket, nem felelnek meg a gyermekek egészséges fejlődésének.

Ugyanis ezek legtöbbször arról szólnak, hogy hogyan éljék ki mindennemű biológiai vágyaikat, és a folyamatos parázna életmódból is csak azt emelik ki, hogy a rendszeres partnerváltogatás során mily módon kerüljék el a nemi betegségek összeszedését. Mindezek mellett az értékalapú párválasztásról, a valódi női és férfi szerepekről egy szó sem esik. Az ember nem állat, követeljük, hogy az erre a szintre degradált szexuális felvilágosításokat szüntessék be az érzékenyítésekkel együtt, és a fiatalok a normalitás talaján álló, hagyományos értékrenden alapuló szexuális felvilágosítást kapjanak. Az oktatásért felelős döntéshozóktól követeljük, hogy teljesen vizsgálják felül a szexuális felvilágosítás gyakorlatát az általános és középiskolákban!

Ezúton kérjük azon szülőkét, és diákokat, akik úgy gondolják, hogy van olyan eset, amit lényeges velünk megosztani, jelentsék be weboldalunkon a Bejelentés fül alatt. Az adatokat teljesen anonim módon kezeljük, sem a szülő, sem a diák nevét nem kötelező megadni. Az oktatási intézmény nevére, és az eset részletes leírására van csak szükségünk, hogy megtehessük a szükséges jogi lépéseket. Nem hagyjuk a gyermekek további megrontását, mi magunk fogjuk megtenni a bejelentéseket az iskolák fenntartójához és a megfelelő szervekhez, illetve be fogjuk vetni az összes további eszközt, mely módunkban áll.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »