Egyes neten hozzászólók olyanok, mint a világ politikusainak többsége. Keveset és rosszul alszanak, majd reggel a férfiak borotválkozás, a nők sminkelés közben “nem akárki vagyok!” tekintettel merednek a tükörképükre, miközben eldöntik milyen álarcban tetszelegjenek aznap.
Némely hozzászólóknál ezt a sokféle álnév közüli kiválasztás helyettesíti. Így már jól oda lehet mondogatni a megtévesztett rokonnak, szomszédnak, kollégának is, hogy aztán személyes találkozáskor, mit sem tudva a másik alantas ösztönéről, egymásra mosolyogjanak, a múlt század legnagyobb találmányának kikiáltott internetnek köszönhetően.
Ám visszatérve a reggeli készülődéshez, a politikusok aznapi döntéseit nagy mértékben befolyásolhatja, ha a menet közben megivott kávé ráfröccsen a zakójukra, vagy az ajtón kifelé leszakad egy gombjuk, és már nincs idejük átöltözni. A gondosan felhelyezett álarc ilyenkor repedezik, tőlük szokatlan stílusban beszélnek, majd kivonulnak a döntés hozó termekből, illetve ha a párt fegyelem engedi, inkább a nem gombot nyomják meg az igen helyett, pedig előző nap még az előbbi mellett döntöttek.
Ilyen apróságokon is múlhat sorsok alakulása, s az “átlag emberek” a döntések hátteréről mit sem tudnak, legfeljebb sejtenek. Ők, ráérő idejükben, az innen-onnan összeböngészett információk alapján, amit készpénznek vesznek, bosszút esküdve ülnek számítógépeik elé és obszcén szavakkal elégítik ki vágyukat, mert döntés hozatal helyett, nekik csak ez jut.
Mint ahogy a mindig nyilvánosság előtt szereplő politikusok egy idő után megtanulják mikor, hol, mit és hogyan kell mondani, úgy a rejtőző, álneveken írogató netezők is egyre merészebbé válnak.
Míg a politikusok egyre mesteribben titkolják el érzelmeiket, úgy a hozzászólók egyre merészebben fejtik ki véleményüket.
Egyben azonban megegyeznek: mindkét csoportban réges rég átszakadt a szociális gát. Az egyéni érvényesülés, a becsvágy, a kivagyiság kerül előtérbe. Az intelligencia hányados sem mérvadó, hiszen minél magasabb valakinél, annál aljasabban tud elbánni másokkal. Bár a kifinomult módszerek veszélyesebbek, hiszen többszörösen rejtik el eredeti céljukat, a durvákat viszont semmibe lehet venni. Utóbbiakat az “állóvíz” idegesíti, amit nagy örömmel korbácsolnak fel, vagy legalábbis azt hiszik, majd reagálás hiányában elkódorognak, vagy más álnéven új stílusban írnak.
Azon oldalakon, ahol normális, gondolkodó emberek írnak hozzászólásokat, tiszteletben tartva egymás véleményét, az nagyon nem jó nekik, az összeugrasztás a lételemük. E tudathasadásos emberek csak és kizárólag arra használják a netet, hogy vélt vagy valós sérelmeiket rázúdítsák azokra, akiket nem ismernek vagy nagyon is jól ismernek. Csakhogy ha szemtől-szembe tennék, minimum nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel számolhatnának, viszont álneveiken, csalfa biztonságérzettel kiélhetik magukat – egy darabig.
Ők azok, akik a civil életben tisztességes állampolgárnak mutatva magukat, elhatárolódnak minden politikai irányvonaltól, sarkalatos véleményt soha nem mondanak, csak írnak, álnéven, a neten.
Aztán éjjelente csodálkoznak, hogy nem tudnak aludni, hajnaltájt rémálmaik vannak és reggel tükörbe nézve egyre elnyűttebb az arcuk, amit a feltett álarc hiába takar, a tekintet minden elárul, mert azt a legprofibbak sem tudják befolyásolni.
Legjobb őket elkerülni, jó nagy ívben.
V. A.
Nemzeti InternetFigyelő
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
