Alakul Andrej Babiš kormánya – Íme, az előzetes lista

Alakul Andrej Babiš kormánya – Íme, az előzetes lista

Tizenhat tagú kormány alakulhat Csehországban, ha megvalósul az ANO, az SPD és a Motoristé közös koalíciója – derül ki a három párt pénteken kiadott közleményéből. A leendő kabinet egy taggal lesz karcsúbb, mint a jelenlegi, Petr Fiala vezette kormány.

A legtöbb tárcát, összesen kilencet, Andrej Babiš pártja, az ANO kapná, köztük a miniszterelnöki posztot is. A SPD három minisztériumot irányítana, valamint ők adnák a képviselőház elnökét is. A Motoristé négy tárcát kapna, köztük egy teljesen újat: a Sport, prevenció és egészségügy minisztériumát, amellyel – a felek szerint – azt akarják jelezni, hogy a gyermekek mozgáskultúrája és a civilizációs betegségek elleni küzdelem kiemelt prioritás lesz.

Az új kormányban nem lesznek miniszterek az európai ügyekért, a jogalkotásért és a tudományért felelős területeken. „Ezekre nincs valódi szükség” – mondta Babiš, aki szerint a következő hetekben a program kidolgozása és a parlamenti egyeztetések lesznek a középpontban.

A hárompárti megállapodás szerint a következő személyek kerülhetnek a kulcspozíciókba:

Hírdetés

A cseh köztársasági elnök, Petr Pavel közölte: új miniszterelnököt csak a november 3-án alakuló új képviselőház után nevez ki. Hangsúlyozta, hogy a kabinet megalakulásánál számára kulcsfontosságú a Csehország európai uniós elkötelezettsége, a NATO-tagság, az emberi jogok tisztelete és a demokratikus intézmények támogatása.

Babiš péntek esti videóüzenetében azt mondta, a három párt vezetői öt órán át tárgyaltak, és mostanra „minden készen áll egy stabil, nemzeti érdeket képviselő kormány felállítására.”

ČTK

Nyitókép forrása: AB Fb, reprofoto


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »